szon-sportoldal

2011.08.01. 09:31

Együtt a balkányi kemény mag

A  „kemény mag” kitartása mellett abban is bízhatnak a balkányiak, hogy nem lesz puhány futballcsapatuk. Farkas Béla kinevezése garancia arra, hogy az erő a megyei első osztályú egylettel lesz – az edző kényesen ügyel a megfelelő kondi megszerzésére.

A  „kemény mag” kitartása mellett abban is bízhatnak a balkányiak, hogy nem lesz puhány futballcsapatuk. Farkas Béla kinevezése garancia arra, hogy az erő a megyei első osztályú egylettel lesz – az edző kényesen ügyel a megfelelő kondi megszerzésére.Eme szösszenetből már kiderülhetett, a tavasszal még az NB III-ban szereplő társaság frontemberei a kiesést követően sem fordítottak hátat, alig négy játékos adta le a szerelést. A kapus Polgári László a Tiszavasvári, Szabó Péter a Kemecse, Papp János a Kótaj, míg Pásztor Bence a Geszteréd színeiben folytatja.

Ugyanakkor négy újonc érkezését jelentették be – egyelőre. Egy függőben lévő ügy a hét elején dőlhet el... Immár biztosra vehető, hogy a kótaji Ferenczi Miklós, miként a szintén csatárként bevethető, hajdúhadházi Nagy Mihály a Balkányt segíti a következő bajnoki évadban. Akárcsak a nyírturai középpályás, Villás Norbert, továbbá a Vasmegyerről érkező cerberus, Fucsovics Péter. A védelemben a kállósemjéni Obsitos Zsolt alkothat emlékezeteset, vele egyetemben tizennyolc főre rúg a keret létszáma.

A Farkas-legénység eleddig a tréningekre fordította energiáját, szerdától változik az ábra: ekkor tudja le első előkészületi meccsét – Nyíradonyban, majd szombaton a Nyíribronyt fogadja.

- Koncz Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!