szon-sportoldal

2012.01.19. 19:00

A szokásos szoros – csak vereséggel

Új amerikai játékossal dolgozhatja le a Jászberény ellen összeszedett hazai hátrányát az NYKK.

Új amerikai játékossal dolgozhatja le a Jászberény ellen összeszedett hazai hátrányát az NYKK.István lett a Stefánból. A nyíregyháziak irányítója a héten letette az állampolgársági esküjét, és a tanúsítványában immár Fekete István névvel szerepel. A helyzetet kihasználva a vezetőség feltöltötte a légióskontingenst, és soraiba szólította az amerikai Brandon Fieldset, aki a csütörtöki Magyar Kupa-nyolcaddöntő első mérkőzésén az utazás fáradalmai miatt még nem lépett pályára. A 23 éves, 193 centis játékos az egyes-kettes poszton lesz majd bevethető.

A csütörtöki meccs első 15 perce alapján rá is fér a frissítés a csapatra, amely nem találta a helyét a pályán. A Rasztko Dramicsanyin révén szárnyaló Jászberény viszont hamar meglépett tíz ponttal, amit nemcsak konzerválni, hanem növelni is tudott. A második negyed második felében költözött egy kis élet a hazaiak játékába, így felcsillant az egyenlítés lehetősége, ami a harmadik játékrész elején összejött. Kupapárharcról lévén szó nemcsak utolérni, lerázni is illett az ellent a minél reményteljesebb keddi visszavágó reményében. Sikerült is átvenni a vezetést, de két pontnál nem akart nagyobb lenni az előny, mert a berényiek részéről Kylie Austin rendre egyenlített.

A negyedik negyed elejére nagy nehezen öszebogarászott ötpontos fór hipp-hopp eltűnt, sőt 60–65 után újra a vendégek üldözése vált az elsődleges feladattá. Ezt egyszer még sikerült megoldani, de a két csapat megszokott szoros végjátékából ezúttal a Jászberény jött ki győztesen, és előnnyel várhatja a visszavágót.

Jegyzőkönyv

Marso-Vagép Nyíregyháza KK–Jászberényi KSE 73–75 (13–24, 20–12, 23–16, 17–23)

Bujtosi csarnok, 300 néző, v.: Papp P., Hegedűs T., Bognár T.

NYKK: Fekete 14, László R. 13, Mohácsi 7/3, Kandics 13/6, Miskovics 7. Csere: Sitku 17, Polyák 2. Edző: Ferenczi Tamás.

Jászberény: Szögi 2, Hodges 7/3, Austin 22, Dramicsanyin 22/12, Horti 10. Csere: Helmeczi 3, Fülöp 2, Antal, Borszéki 6, Varga I., Wehner 1. Edző: Horváth Balázs.

Az eredmény alakulása, 5. perc: 2–13, 11.: 13–26, 18.: 30–34, 24.: 40–38, 32.: 60–55, 34.: 60–65, 37.: 71–68.

Mesterszemmel

Ferenczi Tamás: – A rossz kezdésünk miatt végig futnunk kellett az eredmény után, és bár olykor átvettük a vezetést, a végjátékban elkövetett buta hibáink miatt minimális hátrányba kerültünk.

Horváth Balázs: – Örülök, hogy végre mi is tudtunk nyerni, de semmi nem dőlt, gyakorlatilag null nullról indul a visszavágó.

- Bodnár Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!