szon-sportoldal

2012.01.03. 12:03

Jánvárit visszavárja Kaposvár

Jánvári Gábor csomagol. Várja őt Kaposvár. No meg a munka. A huszonegy esztendős bal oldali védő január ötödikén kezdi a felkészülést az élvonalbeli futballcsapatnál, amelybe az őszi idényben bejátszotta magát.

Jánvári Gábor csomagol. Várja őt Kaposvár. No meg a munka. A huszonegy esztendős bal oldali védő január ötödikén kezdi a felkészülést az élvonalbeli futballcsapatnál, amelybe az őszi idényben bejátszotta magát.Pedig a nyáron, midőn az NB III-as Tiszakanyártól„kinézett” hátvéd szerződtetéséről döntöttek a somogyiak, nem úgy festett, hogy hamarosan fontos szerepet osztanak rá.

–  Sokkal szebben alakult, mint azt korábban reméltem volna – újságolta még kisvárdai otthonában Jánvári Gábor. – Azt hittem, hogy ősszel csak a ligacsapatban fogok pályára lépni, igyekeztem megragadni az esélyt, úgy érzem, élni tudtam a lehetőséggel. A második fordulóban, Kecskeméten, a 35. percben álltam be, azóta gyakorlatilag bent is ragadt a csapatban. Tizenegy bajnokit játszottam végig, három meccsen pedig becseréltek. Nem szégyellem bevallani: az iramhoz nehéz volt hozzászokni, ráadásul a korábban tapasztalatnál jóval nagyobb koncentrációt igényel az NB I-ben futballozni. Négy-öt mérkőzés szükségeltett ahhoz, hogy felvegyem a ritmust. Sisa Tibor mindvégig biztatott, ő is észlelte és közölte is, hogy teljesítményemben akadtak kisebb hullámvölgyek, ezzel együtt éreztem a bizalmát. Nem véletlen, hogy pedagógus, ért a nyelvünkön, csak a legjobbakat mondhatom róla.

Naná, hogy Jánvári Gábor kalapot emel a mester előtt. Mindazonáltal ő is megtesz mindent annak érdekében, hogy ne kerüljön kellemetlen szituációba.

– Jól telt a szabadság, amit leginkább családi körben töltöttem, persze a szilvesztert is kellőképpen megünnepeltük szűk baráti körben, de azért nem kell semmi rosszra gondolni – idézte fel az elmúlt napikmk eseményeit a hátvéd. – Éppen egy hónapos pihenőt kaptunk, ebből másél hét volt a teljes kikapcsolódás, a hátralévő időszakban egyéni edzésterv alapján mocorogtam. Én is kaptam egy tíz napos egyéni programot, amelyben futás és erőfejlesztés szerepelt. Ezt szigorúan megcsináltam, ha ellazsálom, az első edzésen azonnal kiderül, és nyomhattam volna a fekvőtámaszokat.

Sisa Tibor ugyanis híres módszeréről: a tréner előszeretettel alkalmazza a büntetés eme formáját. Mindazonáltal Jánvári Gábor nem is emiatt aggódhat, jóval inkább a tizenharmadik helyen táborozó Kaposvár sorsa izgatja. A kises megúszásért küzdő csapat tizenhét bajnoki összecsapásából tizenegyszer döntetlent játszott, ami egyfajta csúcs.

– Nem tudom, hogy csináltuk. Az utolsó pillanatokban kaptunk olyan gólokat, amiért nagy kár. Jobb bele sem gondolni, mert az ember csak felbosszantja magát, hogy mennyivel tartanánk előrébb, ha ebből mondjuk három-négy meccset megnyerünk. A kaposvári klub történelmében valószínűleg még soha nem fordult elő hasonló, de ahogy hallom, a jelenlegi szezonban Európában sem igen akad erre példa, persze ettől  a rekordtól szívesen eltekintettünk volna. A magam részéről csak azt kívánhatom, természetesen érjünk el szebb eredményeket, na és szeretnék továbbra is rendszeresen játszani, sérülésmentesen átvészelni a következő évet.

- Koncz Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!