szon-sportoldal

2012.02.12. 19:40

Vitézkedve vágtak vissza az egrieknek

Kézilabda - Jól védekezve és győzelemmel kezdte a tavaszt az NYKSK Nyír-Komplett.

Kézilabda - Jól védekezve és győzelemmel kezdte a tavaszt az NYKSK Nyír-Komplett.Egy ki perpatvar vezette fel a vasárnap esti kéziladamérkőzést. A vendég egrieknél ugyanis beöltözve lépett ki az öltözőből az a Varga László, aki az NYKSK Nyír-Komplett csapatából igazolt a másodosztálybeli újonc hevesiekhez. Holott a klubok vezetői szóban megegyeztek, hogy a tavaszi nyitányon nem játszik az átlövő egykori csapat ellen. Aztán úgy nézett ki, hogy mindezt felrúgva mégis játsznai fog az átlövő, ám Kósa Árpád, a nyíregyháziak egyik új tulajdonosa telefonált az egri klub elsőszámú vezetőjének, így a játékos végül nem meccselt.

A hazaik jól kezdtek, elsősorban a sérüléséből felépült Bozidar Bursac mozgatta a csapatot, de felnőtt hozzá Tarnavölgyi Gergely és Vasas Gyögy is. Az első félidő derekán volt ugyan egy rövidzáralat (10-6 után 10-8), de ezt követően beindultak a hazaiak és máris 13-8 volt az állás. Elsősorban a védekezés volt dícséretes, de a támadásokkal sem volt nagy gond.

Szünet után már lasabban csordogált a játék, de Erdős Zoltánék biztosan tarttották előnyüket, sőt az újonnan érkezett Szűcs Balázs még kettős emberhátrányban is eredményes volt. Ugyancsak jól mutatkozott be a beállós Nenad Kanurics is, Gadnai Attila, majd Oross Attila pedig jól őrizte a kaput. A vége igy a vártnál bitosabb győzelem volt, ezzel a nyíregyháziak visszavágtak a hét gólos (39-32) egri vereségért, amit a majd teltházas publikum tapssal köszönt meg.

NYKSK-Nyír-Komplett-Eger 27-18 (15-11)

Tiszavasvári út, 250 néző, v.: Alapi, Kovács T.

NYKSK Nyír-Komplett: Gadnai – Horváth 4, Tarnavölgyi 5, Bursac 5, Braun 1, Erdős 2, Vasas Gy. 4. Csere: Oross (kapus), Kanurics 4, Kovács Á., Szűcs 2, Dancs. Edző: Bartha Dénes. Kiállítások: 8, illetve 6 perc.

Hétméteresek: 1/0, 1/1.

ML

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!