szon-sportoldal

2012.03.04. 15:02

Tízpontos vereség a matinén

Hárompontos kosár nélkül és sok kihagyott büntetővel játszott a Nyíregyházi FSE-NYKS amatőr női NB I-ben szereplő kosárlabda-csapata.

Hárompontos kosár nélkül és sok kihagyott büntetővel játszott a Nyíregyházi FSE-NYKS amatőr női NB I-ben szereplő kosárlabda-csapata.Pénteken késő este fejezték be az NTE-Ferencváros elleni bajnokit, vasárnap délelőtt pedig már a Vasas-Csata DSE II-t fogadták a Nyíregyházi FSE-NYKS amatőr női NB I-ben szereplő kosárlabdázói. A köztes bő egy napban sem pihentek a játékosok, hiszen a többség a hazai rendezésű felkészülési tornán is szerephez jutott.

Ahogy azt sejteni lehetett, a fővárosiak nagyon komolyan vették a nyíregyházi bajnokit, és kezdettől fogva az ő akaratuk érvényesült. A piros-kékek fokozatosan húztak el, a főiskolások erejéből csak a felzárkózásra futotta. Mint például a negyedik negyed közepén, amikor ötpontos hátrányban felcsillant  a szoros végjáték lehetősége, de a hajrában a Vasas ismét megrázta magát, és visszaállította a harmadik negyedbeli tízpontos előnyét. A hazaiak nagyon rosszul sáfárkodtak büntetőikkel, hiszen 33 kísérletükből 11 is kimaradt, a tíz hárompontos kísérlet közül pedig egy sem ért célba. A vendégek viszont ötven százalék felett értékesítették kétpontos dobásaikat – ez döntött a javukra. 

Amatőr női NB I.Nyíregyházi FSE-NYKS–Vasas-Csata DSE II 64–74 (13–15, 19–23, 17–21, 15–15)

Főiskola, 50 néző, v.: Domán, Lövei. NYFSE-NYKS: Papp K. 13, Tóth K. 8, Földesi V. 7, Gömze 7, Páll V. 16. Csere: Tatai TÍmea, Soós R. 4, Katona V. 7, Nagy Á. 2. Edző: Farkasinszki Gyuláné.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!