szon-sportoldal

2012.04.25. 18:12

Belgrade Rally (SRB) előzetes

Alig két héttel a Szlovák eperjesi futam után, már déli szomszédainknál, Szerbiában láthatják a rajongók a FleetConcept Rally Team párosát. Bessenyey Zoltán és Nyirfás Julianna valamint a Hadik Rallye Team Subaruja a Belgrád ralin vesz részt, amely a főváros melletti hegyekben zajlik majd.

Alig két héttel a Szlovák eperjesi futam után, már déli szomszédainknál, Szerbiában láthatják a rajongók a FleetConcept Rally Team párosát. Bessenyey Zoltán és Nyirfás Julianna valamint a Hadik Rallye Team Subaruja a Belgrád ralin vesz részt, amely a főváros melletti hegyekben zajlik majd.Bessenyey Zoltán: „Nagyon boldog vagyok, hiszen két hét sem telik el, és ismét éles helyzetben mehetünk a kocsival, ami a tanulás szempontjából kiemelkedően fontos. Újabb aszfaltos verseny vár ránk, hiszen ebben a szezonban erre a felületre helyezzük a hangsúlyt. Sajnos a hazai bajnokság kimenetele és versenyei továbbra sem mutatnak semmi jót – ha egyáltalán mutatnak valamit is – így kénytelenek vagyunk külföldi versenyeken indulni. Persze ez édes teher számunkra, hiszen tanulni sokkal jobban lehet idegen felületen. Hazánkban szinte minden aszfaltos pályát kívülről ismerünk, amikor azonban külföldön kell, idegen pilóták ellen helytállni, az nagyon más helyzet. Ezért is választottuk ki a Belgrád ralit, amely nagyon fontos versenye a Szerb bajnokságnak, miután a fővárosban bonyolítják le.

Az össztáv nem vészes, és mindössze kétféle pályát kell felírnunk, azonban azok nem könnyűek, és elég sok alkalommal kell végigmenni rajtuk. Ellenfelekben sem lesz hiány, elég ha csak az 1-es rajtszámmal induló Krum Donchev-et említem, aki négyszeres Bulgár abszolút bajnok, és nem első ízben indul majd ezen a futamon. Annyit már tudunk, hogy a szombati gokartpályás prológot követően a város főterén lesz a rajtdobogó, majd vasárnap 9 gyorsasági szakaszon dől el a verseny. A cél és a remélhetőleg boldog befejezés szintén a város főterén vár ránk, amit nagyon várunk már most. Szeretnénk nagyon pontosan, és folyamatosan gyorsulva menni, ugyanakkor fölösleges kockázatot nem akarok vállalni, hiszen a kilométerek gyűjtése a legfontosabb most számunkra. A Hadik Rallye Team eperjes után a kocsit átnézte, és újra beállítva várja a Subaru a hétvégi menetet. Az időjósok szerint meleg, szinte kánikulai idő lesz, ezért nagyon bízom benne, hogy sok néző és érdeklődő látogat majd ki a futamra.”

– Hajósi Miklós –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!