szon-sportoldal

2012.04.17. 15:45

Farnadi Ágnes és Osváth Péter: EVO-val támadunk!

Beszélgetés a versenyzőpárossal a Tatabánya Rali előtt.

Beszélgetés a versenyzőpárossal a Tatabánya Rali előtt.Kedves Péter, mesélnél az eddigi rally pályafutásodról? Hol indultál, ki navigált neked, milyen eredményeid vannak?

1996-ban kezdtem amatőrben egy N2-es Ladával Kovács Feri navigálásával, majd a rá következő évben már másod osztályban indultam Nemes Csabával, 1300-as Ladával. Röviddel ezután felkerültünk az első osztályba egy 1600 A-s Ladával, és ezt követte a több éves VFTS korszak, ahol Csabi kiválása után több navigátorral is mentem, közöttük Kovács Attilával és Quaiser Endrével. Aztán megépítettük az Evo 6-os Mitsubishi-t, ahol Tóth Zoltán, illetve beugrósként Gács Gábor navigált. Csabi még visszaült egy rövid időre, de négy éve Ági mondja már az itinert. Legnagyobb eredményeim a négy bajnoki cím a VFTS-sel, illetve 2009-ben ORB abszolút második hely a Mitsubishivel.

A Tatabánya rali pályái, mint tudjuk eső estén változatosak szoktak lenni. Mennyire fekszik neked a vizes aszfalt? Indultál-e már itt?

Érdekes, hogy bár nem szeretek esőben menni, igazából soha nem okozott különösebb gondot. Remélem ez most is így lesz. Régebben voltak ezek a pályák ORB versenyeken is, így jó lesz újra itt menni. Kíváncsian várjuk, hogy mit tudunk kihozni magunkból, de elsősorban vissza akarunk rázódni, hiszen már jó néhány hónapja nem ültünk versenyautóban.

Milyen autóval fogsz most indulni és mit lehet tudni róla?

A tavalyi autónkkal fogunk indulni, ami egy Mitsubishi Lancer Evo 9 típusú versenyautó. Továbbra is a hármas kategóriában, azaz a régi N csoportban rajtolunk.

Korábban milyen autókkal versenyeztél?

Pályafutásom két részre osztható, mint azt már korábban említettem: Ladákra és Mitsubishikre. Ebből a VFTS a mai napig nagy kedvenc, hiszen négy bajnoki címet is hozott. Majd ez után váltottunk Evo 6-ra, illetve most már több éve Evo 9-cel versenyzünk.

2012-es terveid? Magyarországon indulsz vagy kacsingatsz esetleg külföldi versenyek felé?

A lehető legjobb eredményt elérni, természetesen. Úgy tudom sokan átalakították a kocsijukat R4-re, így az abszolút eredmények egyre nehezebben elérhetők, de jó lenne beférni az első 10-be. A saját kategóriánkban természetesen előbb szeretnénk végezni, legalább dobogón. Külföld is szóba került, de ha lehet, szeretnénk hazai keretek között maradni. Mind nekünk, mind a szponzoroknak ez az érdekünk.

Szoktál-e tesztelni versenyek előtt?

Nem igazán. Sajnos mindig az utolsó utáni pillanatra készülünk el, így erre már nem igazán jut idő. Ha mégis, természetesen, megpróbálunk élni a lehetőséggel.

Magyar raliversenyzők közül ki a példaképed és miért?

Példaképet konkrétan nem tudok mondani, de nagyon sok jó pilóta van a mezőnyben, és mindenkitől lehet tanulni valamit, ezért inkább igyekszek mindenkinek a jó tulajdonságait kielemezni.

Farnadi Ágnessel mióta versenyeztek együtt, és milyen navigátornak tartod?

Ágival ez lesz a negyedik évünk együtt. Nagyon precíz, összeszedett navigátornak tartom, ami kezdetben nekünk egy kicsit furcsa is volt, hiszen az eddigi navigátoraimmal ezt nem feltétlen tekintettük fontosnak. Most azonban már látjuk, miért fontos is ez.

Kedves Ágnes, mikor döntötted el, hogy navigátor leszel egy versenyautóban?

8 évvel ezelőtt egy próbaautózásnak köszönhetően ismertem meg Petit, amiből aztán párkapcsolat lett. Már a kezdetektől vágytam erre a szerepre, de Ő nem igazán akarta, hogy nő létemre egy ilyen sportot űzzek. Mikor látta, hogy a tiltás nem vezet eredményre, elküldött amatőrbe navigálni, hogy kijárjam a szamárlétrát, és rendesen felkészüljek az első osztályra.

Vezettél-e már versenyautót vagy más kerekeken guruló sporteszközt?

Hobby szinten igen, de erről nem szeretnék egyelőre többet elárulni. J

Felcserélnéd-e a navigátori helyedet a pilótáéval?

J Erről talán majd egyszer bővebben is beszélgethetnénk. Pilótának lenni hatalmas felelősség, hiszen nem egyedül ülsz az autóban. Sajnos ma akárki válthat első osztályú licence-t, amit nem tartok jó dolognak. Nagyon hosszú út vezet oda, hogy pilótának hívhasd magad, rengeteg alázat, türelem és versenykilométer kell hozzá, és még így is lehet nagy baj. Jó lenne hinni, hogy egyszer lehetnék pilóta, de azt hiszem, ezt kicsit korábban kellett volna kezdeni.

Milyen pilótának tartod Pétert?

Ez a kérdés azért nehéz, mert minden bizonnyal elfogult vagyok, hiszen a saját páromról beszélek, de talán többen megerősíthetik a véleményem: nagyon higgadt, és biztos kezű pilóta. Nem megy bele olyan dologba, ami nem megoldható, –persze ebben a sportban bármikor lehet baj, ugyanakkor nagyon jól alkalmazkodik a váratlan helyzetekhez. Jó társ az autóban is, talán túl jó is. Biztos vagyok benne, ha nem a párja ülne mellette, többet is merne vállalni.

Számodra milyen a tökéletes navigátor?

Felkészült…és nem csak felolvasó. A navigálás csak egy feladat a sok közül, mellette nagyon jó szervezőnek is kell lenni, és akár pszichológusnak is. Bevallom, ez utóbbi picit nehezen megy, hiszen én magam is „teher alatt” vagyok verseny idején. A mi életünk minden momentumát kitölti a versenyzés, így ha a kocsit kell kaparni, kocsit kaparok, ha alkatrész kell külföldről, rendelem, ha a támogatóhoz kell menni, oda megyek. Közös a cél, ezért amit rám bíznak, igyekszek megcsinálni. A műszaki ismereteimet szeretném még fejleszteni, bár a srácok azt mondják ez nem az én dolgom, én mégis szeretnék jobban belelátni a dolgokba. Ez mind navigátor feladat, de még lehetne ezt is fokozni.

Milyen céllal indulsz a Tatabánya Ralin Péterrel?

Szeretnénk belerázódni a hosszabb tél után. Sajnos az év eleji gondok a versenynaptár körül nekünk sem jöttek jól. Nem akarunk feszültséget, csak egy jót autózni, és jól érezni magunk, hogy a rally újra örömet jelentsen, és ne stresszhelyzetet.

Köszönjük a támogatóink segítségét!

– Hajósi Miklós –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!