szon-sportoldal

2012.06.12. 12:50

Harsányi kőkeményen fogja nyomni

Parádés mezőny jött össze SuperCarsban a máriapócsi villanyfényes versenyre.

Parádés mezőny jött össze SuperCarsban a máriapócsi villanyfényes versenyre.Harsányi, Höller, Kárai, Vass, Mózer? Megannyi kérdőjel, amelyre szombaton éjjel kapnak választ a ralikrossz kedvelői. Ekkor rendezik a máriapócsi RabócsiRingen a Közép-európai Zóna Trófea és az országos bajnokság soros futamát. A jelek szerint az nézők és a pilóták számára is nagy élményt hozhat majd a derbi, hiszen a RabócsiRingen a szurkolók mindig pluszmotivációt jelentenek a versenyzőknek. Az idén új nyomvonal, az újabb kihívást pedig az, hogy a kontinensen párját ritkító módon villanyfényben lesznek a finálék aligha szorul magyarázatra.

A SuperCars kategória mezőnyéből többen is ott voltak a nemrégiben Nyirádon rendezett Európa-bajnokságon, így többek között a többször magyar bajnok és a Zóna Trófeából is párat már összegyűjtő Harsányi Zoltán (Mitsubishi Lancer EVO VIII.)), aki végül a C-döntőből feljebb kerülve tizenharmadik helyne zárt.

Jól muzsikált az autója

– Voltak remek részeredményeim az Európa-bajnoki futamon, sajnos a B-döntőben összetört az autó, így ki kellett szállnom a küzdelemből - kezdte lapunk tájékoztatását Harsányi Zoltán. – Pedig jól muzsikált a Mitsubishi, és remek munkát végzetek a szerelők.

A technikai stábnak a verseny után is volt dolga bőven, hiszen nem sok idő maradta arra, hogy a következő, azaz a máriapócsi viadalra százszázalékos állapotban legyen a technika.

Harsányi Zoltán méltán népszerű a máriapócsi pályán, sok szép sikert aratott már itt, a legutóbbit éppen az idei pontvadászat húsvéti nyitányán, amikor az autókrosszban Európa-bajnok Kárai Tamás (Skoda Fábia) előtt végzett az élen.

– Úgy vélem jó kis verseny lesz a máriapócsi, remélem az autó rendben lesz - folytatta a pilóta. Riválisban nem lesz hiány, hiszen az osztrák Höller remek pilóta és sokszor bizonyított már, nem beszélve a hazai bajnokságban is indulókról. Így Kárai Tomiról, akivel a nyitófordulóban jót mentünk, aztán a remek formában lévő Vass Zoliról, vagy a hazai pályán autózó Mózer Attiláról. Természetesen a verseny végén szeretnék majd a dobogóra állni, ám technikai sportágról lévé szó, amíg a kockás zászlóval le nem intik a futamot, bármi megtörténhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!