szon-sportoldal

2012.06.06. 15:29

Mózer: óriási élmény volt a nyirádi

A bal első futómű kibabrált a nyíregyházi pilótával az EB-futamon.

A bal első futómű kibabrált a nyíregyházi pilótával az EB-futamon.Miként arról már beszámoltunk, megyebeli résztvevője is volt a hét végén Nyirádon rendezett ralikrossz Európa-bajnoki futamnak. A pályatulajdonos Révész Bálint ugyan nem tudott rajthoz állni, ám Mózer Attila ott volt a Király-kategóriának számító, nagymenőkkel tűzdelt SuperCars mezőnyében.

Pechek sorozata

– Nagyon nagy élmény volt ez a verseny, hiszen ilyen közönség előtt és ilyen mezőnyben még nem autóztam kezdte visszapillantását Mózer Attila. – Mindenképpen pozitívumként értékelem, hogy s Hedströmmel, Jeanneyvel pariban voltam. Az első időmérőn Jansen bekopogott a bal oldalon, a másodikban jót autóztam, ekkor Hedström, Jeanney és Harsányi volt az ellenfél és ezt a szakaszt a tizenegyedik idővel zártam. A harmadikban egy biztosíték miatt elszálltt az ASL, amiatt a turbó késlekedve működött, ráadásul a hátsó ajtóm is odalett.

– A C-döntőre a szerelők rendbe rakták az autót, ám a rajt után nem sokkal valaki hátulról nagyon belémszállt, amiatt Skoda bal első futómű kisszakadt - folytatta Mózer Attila. – Majd egy kört még mentem, ám az első jobbos kanyarban végleg megadta magát a technika. Az összesítésben így a tizenhetedik helyen zártam.

A régi tulaj tanácsai

– Mindent egybevéve tanulságos verseny volt, az autó jól működött, ráadásul a korábbi tulajdonos norvég Guttorm Lindefjell adott néhány jó tanácsot, amit remélem a későbbiekben majd hasznosítani tudok. Ő egyébként a Skoda Fabia WRC-vel indult és végül hetedik lett-így a pilóta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!