szon-sportoldal

2012.07.06. 10:24

A Tigrisek bíznak a gyorsaságukban

A show után ünnepelni szeretnének a nyíregyháziak, akik nagyon akarják a sikert.

A show után ünnepelni szeretnének a nyíregyháziak, akik nagyon akarják a sikert.Nagy siker küszöbén léphet át szombaton a Nyíregyháza Tigers. Amerikai focistáink tavaly a divízió egyes bajnokságot nyerték meg, az idén a nemzetközi porondon gyűjthetik be az újabb trófeát. Ehhez a Bratislava Monarch gárdáját kell legyúrni a Közép-kelet-európai Interliga fináléjában, amelyet a Tiszavasvári úti pályán rendeznek. A pozsonyiak skalpját az alapszakaszban már megszerezték a Tigrisek, így kellő önbizalommal várhatják a döntőt.

– Úgy vélem, a szombati mérkőzés elsősorban fejben fog eldőlni-kezdte lapunk tájékoztatást Hanász Róbert, aki az alapszakabeli győztes meccs egyik motorja volt. – Elszántak vagyunk és nagyon akarjuk a sikert. A döntő rangját mindenképpen emeli, hogy a hazai szövetség először rendez nem a fővárosban ilyen fontos mérkőzést. Szerintem ez egyfajta elismerése eddigi eredményeinnek, szurkolótáborunknak, a klub vezetésének. Szombaton szeretnénk bizonyítani, hogy rászolgáltunk mindezekre.

Látványos meccsre van kilátás

A májusi mérkőzésen a nagyszünet utáni jó játék hozta meg a Tigrisek sikerét. Az már akkor feltűnő volt, hogy a pozsonyiak jóval magasabb játékosokból álló csapat, amelynek előnyei és hátrányai is vannak. Akkor Hanászék erényt kovácsoltak a fizikai különbségekből, remélhetőleg most is így lesz., és biztosan kitalál majd valami ütőset Philip Hildebrand, a Tigers amerikai edzője és Bora Tamás edző.

– Egyértelműen a gyorsaság fog dönteni, ez mellettünk szól – folytatta Hanász Róbert. – Mindenkinek nagy lesz a felelőssége, de elsősorban iránytónk, Jordan játéka lehet döntő, illetve az, hogy a pozsonyiak mennyire tudják majd semlegesíteni. Alaposan felkészültünk ellenfelünkből, több meccsüket is elemeztük és az első meccshez képest újabb játékokkal is készülünk ellenük. Gondolom ők is hasonlóan tesznek, így ismét látványos meccsre van kilátás. Szeretnénk minél hamarabb eldönteni a győzelem sorsát és a meccs végén együtt ünnepelni lelkes szurkolóinkkal.

A kezdőrúgás szombaton háromkor lesz, előtt fél órával már beindul a show az NYVSC pályáján. A pozsonyiak is komolyan veszik finálét, hiszen népes különítményük már pénteken megérkezett Nyíregyházára. Szombaton motoros rendőrök felvezetésével érkeznek majd ki a pályára, ahonnan remélhetőleg a vesztes szomorúságával fognak távozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!