szon-sportoldal

2012.08.09. 09:43

Csiszolatlan gyémántok bukkanhatnak fel

Négy együttes döntött az edzőváltás mellett, az újonc naményiak Tivadar Andrásban bíznak.

Négy együttes döntött az edzőváltás mellett, az újonc naményiak Tivadar Andrásban bíznak.Meglehetősen merész vállalkozás lenne megtippelni a megyei másodosztály Nyírerdő-csoport (a köznyelvben csak „középső csoport”...) várható őszi történéseit. Annál is inkább, mert jó néhány együttes alacsonyabb szintről igazolt, mindazonáltal ez egyáltalán nem zárja ki annak esélyét, hogy csiszolatlan gyémántok bukkannak fel a következő bajnoki évadban.

Annyi szent, négy egyesület változásra szavazatott a szakvezető személyét illetően:,a megye egyből kipottyant Záhony a visszatérő Pokol László, a Demecser immár Várnai Róbert, míg a Dombrád Kozma Zsolt, az Anarcs pedig Mucsicska Vladimir irányításával feszül neki a soros feladatnak. Utóbbi három férfiú játékos-edzőként próbál emlékezeteset alkotni.

Az újonc Vásárosnamény az állandóságra voksolt, persze az égvilágon semmi ok nem indokolta a cserét. A közelmúltban alakult gárda Tivadar Andrással a kispadon harcolta ki a feljutást, a tréner természetesen folytatja a munkát.

Labdarúgás: Átigazolási körkép, megyei II. osztály, Nyírerdő-csoport

Ajak

Távozott: Szarvas Gábor (Pap), Tóth Richárd (Budapest-bajnokság), Jenei Attila (Pátroha).

Érkezett: Dankó Tamás (Ciprus), Horváth Ferenc (Pátroha), Turik János (Cigánd), Kovács Attila (Tiszalök), Simai Gábor (Szamossályi).

Anarcs

Távozott: Smajda Tibor (abbahagyta), Simon Zoltán (?), Kovács László (Nyírkarász).

Érkezett: Mudri Béla, Rakóczi Dániel (mindkettő Dombrád), Pásztor Sándor (Tiszabezdéd), Hamza Arnold (Pátroha), Mikla Tibor (újrakezdte), Bódi Sándor (Berencs FC), Bálint Sándor (újrakezdte), Péter Csaba (Tuzsér), Berki László (Nyírtass), Rakóczi Dániel (Dombrád).

Demecser

Távozott: Fintor Sándor (Pátroha), Gombkötő Tibor (munkahelyi elfoglaltság miatt).

Érkezett: Bécsi Richárd, Csohány Zoltán, Várnai Róbert (mindhárom Kállósemjén), Kantár Krisztián, Mándoki László, Papcsák Róbert (mindhárom Székely), Herka Attila, Mester Tibor, Koós István, Tóth István (mindannyian Nyírtass).

Dombrád

Távozott: Lévai Csaba (Gyulaháza), Tamás Bertalan (Mándok), Mudri Béla, Rakóczi Dániel (mindkettő Anarcs).

Érkezett: Kozma Zsolt (Záhony), Gombkötő Zoltán (Mándok), Babják Csaba (Tiszatelek), Jónás Tibor (Újdombrád), Balla János (Nagyhalász).

Fényeslitke

Távozott: Rusznák Sándor (Tuzsér).

Érkezett: Hegedűs Viktor (Tuzsér), Miskolczi Gábor (Mándok).

Gávavencsellő

Távozott: Balogh Richárd (Rakamaz), Csotka Norbert, Kőpájer József, Lénárt Sándor (mindhárom Gávavencsellői SBE), Mogyorósi Ferenc (Kótaj), Gégény Béla, Kőrösi Attila (mindkettő Tiszabercel), Papp Richárd (Nyírtelek).

Érkezett: Sebők Imre (Vasmegyer), Balogh József (Rakamaz), Hullár Gyula (Bodrogkisfalud), Krizsanovszki András (Balkány), Novák József (Kálmánháza), Potornai Márk (Nyírtelek).

Kék

Távozott: Tóth Gábor, Poór Bálint, Kmecz István, Kriser Szabolcs (mindannyian Nyíregyházi Old Boys), Szurcsik Gábor (Nagyhalász)

Érkezett: Kantár László, Kantár József (mindkettő Székely), Fodor Tamás (Újdombrád), Csáki Zoltán (Ricse).

Pap

Távozott: Borbély Gábor (Záhony), Kriston László (Rétközberencs).

Érkezett: Szarvas Gábor (Ajak), Jónás Kálmán (Tuzsér), Jónás András (Tiszabezdéd), Szabó Gábor, Szalai Szabolcs (mindkettő Lövőpetri), Szabó László (Isaszeg), Kázmár László (Várda SE).

Pátroha

Távozott: Hamza Arnold (Anarcs), Horváth Ferenc (Ajak), Mudri Attila (Nagyhalász), Miczi Iván (?), Simák Zsolt (Rohod), Korbács Bertalan (?), Tóbiás Szabolcs (?).

Érkezett: Fintor Sándor (Demecser), Gráf Levente (Nyíregyházi Old Boys), Jenei Attila (Ajak), Kamarás József (Tiszakóród), Tóth Béla (Rohod).

Rohod

Távozott: Szabó István, Bíró Zoltán (mindkettő Nyírpazony), Tóth Béla (Pátroha), Sánta Tibor (munkahelyi elfoglaltság), Ladányi Dávid (Vaja).

Érkezett: Simák Zsolt (Pátroha), Király Tibor, Ballai Zoltán, Budai Zoltán (mindhárom Kállósemjén), Szilágyi Zoltán (Nyírjákó), Éles Tamás, Simon József, Gazdag Richárd (mindhárom Petneháza), Tóth Máté (Nyírmeggyes), id. Zakor János, ifj Zakor János (mindkettő Vaja).

Tiszamenti SE

Távozott: –.

Érkezett: Szőke István (Vásárosnamény), Ducsi Bence, Herczeg Péter (mindkettő Vitka), Sipos Attila.

Újdombrád

Távozott: Jónás Tibor (Dombrád), Fodor Tamás (Kék), Hegedűs László, Sinka József, Nagy Béla (mindhárom Vasmegyer), Illés Attila (Tiszakanyár), Bata János (?). Lehoczki Mihály (abbahagyta).

Érkezett: Balázs László, Nagy Gábor (mindkettő Tiszakanyár), Köblös Tibor (Várda SE), Korsoveczki Gergő (Ibrány), Kokrák Szilveszter (Biri).

Vaja

Távozott: id. Zakor János, ifj. Zakor János (mindkettő Rohod), Kósa Gábor, Horváth Barna, Soós Krisztián (mindhárom Őr).

Érkezett: Sashegyi Gábor, Ördög Krisztián (mindkettő Őr), Mocsár Gábor (Nyírkarász), Ladányi Dávid (Rohod), Farkas Máté, Tisza Dániel (mindkettő Gyulaháza), Tóth Antal (Levelek).

Vásárosnamény

Távozott: Szőke István (Tiszamenti SE), Fodor Csaba (Nyírkarász), Tóth Gábor (munkahelyi elfoglaltság), Kokas Bálint (tanulményi elfoglaltság miatt).

Érkezett: Sebestyén Gergő (Nyírmada), Bagi Zoltán (Nyírkarász), Varga Attila (újrakezdte), Kiss Ádám (Tiszamenti SE).

Vasmegyer

Távozott: Tóth Máté (Székely), Benes Zsolt (Szlovákia), Müller Ferenc (?), Karhut Ferenc (?), Szabolcsi Norbert (?), Bardi Krisztián, (Nagyhalász), Sebők Imre (Gávavencsellő).

Érkezett: Kmecz Tamás, Csombók I Csaba (mindkettő Nagyhalász), Hegedűs László, Sinka József, Nagy Béla (mindhárom Újdombrád), Kató Zsolt, Kató Béla (mindkettő Tiszatelek).

Záhony

Távozott: Kamenszki Róbert, Sajtos Norbert, Semegi Tibor, Szűcs Lajos (mindanyian Tuzsér), Semegi József (Mándok), Koi Róbert (?), Sére Levente (abbahagyta), Kozma Zsolt (Dombrád).

Érkezett: Jónás Krisztián Polyák Béla (mindkettő Tiszabezdéd), Halász Péter, Kovács István, Rinkács Tamás (Tuzsér), Borbély Gábor (Pap), Fazekas Ádám (Várda SE), Braila Volodomir (ukrán), Ésik Iván (Eperjeske), Demeter István (újrakezdte), Halász Tibor (újrakezdte).

Ezek is érdekelhetik