szon-sportoldal

2012.09.09. 09:35

Egyéni villanások, villanó lapok

Hátrányból fordítva, a hajrában tíz emberrel játszva nyerte meg a „kis” Újpest elleni meccset a Nyíregyháza Spartacus a labdarúgó NB II. negyedik fordulójában.

Hátrányból fordítva, a hajrában tíz emberrel játszva nyerte meg a „kis” Újpest elleni meccset a Nyíregyháza Spartacus a labdarúgó NB II. negyedik fordulójában.

Balogh János a csapatkapitányi karszalag mellé kapott egy színi szerepet is. Brekk János beígért csapatátalakítási törekvéseinek ugyanis az eddigi kapitány, Minczér Tibor is áldozatául esett (no meg Montvai Tibor és Reznek Donát is), így aztán a Szpari kapusáé lett a karszalag, no meg a lehetőség, hogy – újpesti kollégájával egyetemben – felolvassa a nemzetközi szövetség sportszerűségi napjának alkalmából kiadott kommünikét.

A fair play szellemével nem is volt baj (nem úgy, mint a végén), a játékkal viszont igen (nem úgy, mint a végén). Pedig jól is kezdődhetett volna a Szpari számára az NB II-es meccs, hiszen Csorba Szabolcs már a harmadik percben a kapussal állt szemben, igaz, a fürge újpestiek is okoztak zavart a másik oldalon. A gólt mégis a rutinos Rajczi Péter szerezte – az első csapattól kiebrudalt támadó májusban is duplázott a Városi Stadionban járva.

A vendégek vezető találata béklyót kötött a nyíregyházi lábakra, a görcsöt csak egy gól oldhatta fel. Szerencsére szünet után hamar jött az egyenlítés (kellett hozzá Montvai villanása), amelyet ha valaki, akkor Csorba nagyon megérdemelt. Javult a színvonal, de azt nem állítanánk, hogy az évszázad meccsét láthattuk. Arra viszont van esély, hogy Montvai az évszázad helyzetét packázta el, amikor a kapust kicselezve az üres kapu helyett négy méterről a kapu mellé gurított. Még magunkhoz sem tértünk a kábulatból, amikor Csorba kibrusztolta, Pákolicz Dávid pedig biztossá tette a hazai vezetést.

Csorba nagyon élt, Baranyai Ádám sehogyan sem tudta tartani, mégsem őt, hanem az ellenfelének kétségtelenül keményen, de nem durván odalépő Petneházi Márkot állította ki a játékvezető. Brekk Jánosnál is elszakadt a cérna, így őt is új szerepben láthattunk, amint a korláton átküzdve magát foglalta el helyét a lelátón, miután Veizer Roland elküldte ott a kispadtól. A végére már csak a létszám egyenlítődött ki, holott még akadtak helyzetek a kapuk előtt. Hogy nem az eredmény már nem változott, azt hazai részről senki sem bánta.

Nagy hátrányba került volna riválisaival a Szpari, ha zsinórban harmadik meccsét sem tudta volna hozni, így viszont mi mást várhatnánk, hogy az ilyen nyögvenyelős, vérzivataros siker után, minthogy megfordul a csapattal a szélirány. Akár már pénteken, a Viharsarokban!

Jegyzőkönyv, események, nyilatkozatok

Nyíregyháza Spartacus–Újpest B 2–1 (0–1)

Városi Stadion, 800 néző, v.: Veizer.

Spartacus: Balogh J. – Ur, Sipos T., Farkas A., Mészáros M. – Csorba, Szilágyi K., Petneházi, Pákolicz (Kovács Á., 85. perc) – Simon A. (Minczér, 76.), Germán (Montvai, a szünetben). Szakmai igazgató: Brekk János.

Újpest B: Horváth T. – Üveges, Rubus, Takács Z., Baranyai Á. (Erős R., 74.) – Banai, Tajthy – Horváth R. (Dombai V., 49.), Popovics B., Magos – Rajczi. Edző: Víg Péter.

Gól: Rajczi (0–1) a 32., Csorba (1–1) az 54., Pákolicz (2–1) a 63. percben.

32. perc: Üveges kanyarított középre jobbról, szabadrúgásból, a védők mögül felugró Rajczi 6 méterről ívelt fejest küldött a kapu bal oldalába, 0–1.

54. perc: Mészáros baloldali bedobása után Montvai perdítette a labdát Pákolicz elé, ő egyből középre adott, Csorba pedig futtából, jobbal 10 méterről a kapu közepénél a léc alá vágta a labdát, 1–1.

63. perc: Farkas indításával Csorba Baranyaival szemben erőszakosan beverekedte magát a tizenhatoson belülre, az alapvonalon haladva a kapu felé tört, élesen meglőtt labdája Rubuson megpattanva, a már lecsücsülő Horváth mellett csorgott tovább a gólvonalon, amikor érkezett Pákolicz, és beljebb segítette, 2–1.

73. perc: Tajthy tolta meg a labdát a Petneházi mellett, a szerelni igyekvő nyíregyházi játékos a térdével a labdát és az ellenfél combját is eltalálta. Veizer játékvezető olyan súlyosnak látta a belépőt, hogy kiállította, Petneházit, majd az ítélet miatt a partvonalnál reklamáló Brekk Jánost is elküldte a kispadtól.

93. perc: A meglóduló Csorbát lökte fel Erős, amiért az újpesti cserejátékos sárga lapot kapott, már a másodikat, tehát villant a piros is.

Mesterszemmel

Brekk János: – Az első félidőben rosszul játszottunk, rajtunk van a hazai fóbia. Kell egy gól, egy meggyőző siker, ami kiviszi a csapatot ebből a gödörből, és akkor be fogunk indulni, mert a most látottól sokkal többet tudunk. A kispadról még nem voltam elküldve, ezt is megértük. Úgy érzem, a játékvezető nem volt korrekt, mert ilyen szabálytalanságból az ellenfél részéről volt még négy ezen a mérkőzésen, ami megtorlatlan maradt, erre nekünk felmutatja a pirosat hazai pályán, húsz perccel a vége előtt. Ha elmegyünk idegenbe sújtanak bennünket, itthon szintén, hát hadd merjünk már megszólalni!

Víg Péter: – Az első félidőben remek teljesítményt nyújtottunk, a másodikra viszont sajnos elfogytunk, hiszen nem tudtunk cserélni. Ennek köszönhető a vereségünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!