szon-sportoldal

2012.11.05. 13:54

Kedden a Kecskeméttel kupáznak

A bajnoki fiaskót az élvonalbeli csapat ellen feledtetnék Bécsiék.

A bajnoki fiaskót az élvonalbeli csapat ellen feledtetnék Bécsiék.Két csapat győzelmi sorozata szakadt meg a hét végén a férfi kézilabda második vonalának Keleti-csoportjában. A Balmazújváros Mezőkövesden, míg a Nyíregyháza-Nyír-Komplett Egerben kapott ki, így a tabella első két helyén nem történt változás.

Jó volt a támadójáték

Ami a nyíregyháziakat illeti, jól kezdtek a bajnokaspiráns hevesieknél, ám az első félidő derekán átvették a vezetést az egriek és utána már nem is engedték ki a kezükből. A 40. percben ugyan egy gólra felzárkóztak Tarnavölgyiék (22-21), ám fordítani már nem sikerült.

– A védekezésünk ezúttal nem állt úgy össze, ahogy azt szerettük volna, sok könnyű gólt kaptunk. Hiába volt ragyogó a támadójátékunk, ha a kontrából pár másodpercre rá már gólt kaptunk, mert nem tudtunk kellően vissza rendeződni. Tisztában voltunk azzal, hogy mik az ellenfél erényei, mégsem tudtuk ezt kellően lereagálni – nyilatkozta a mérkőzés után Bartha Dénes, a nyíregyháziak edzője.

A csapatra kemény hét vár, hiszen két tétmérkőzést is játszik, kedden a Magyar Kupában a Kecskemét, pénteken a bajnokságban az Ózd lesz az ellenfél. Visszatérve a keddi találkozóra, az NB I-ben még nyeretlenül utolsó Kecskemétieknél nem kicsi a gond, a legutóbbi, Ferencváros elleni bajnokijukat le sem játszották, mert nem tudták kifizetni a rendezési költségeket. A kecskemétieknek az a Tóth Edmond a technikai vezetője és egyben játékosai is, aki egykoron Nyíregyházán játszott.

– Nehéz sorozatban vagyunk, hiszen a a vasárnapi bajnokit is figyelembe véve hat nap alatt három tétmeccs várt a csapatra. Az egri bajnoki sokat kivett a játékosokból, remélem azért sikerül regenerálódni a keddi találkozóra. A kecskemétiektől már többen eligazoltak, ám a bajnokságot végig akarják játszani, így kedden azok lépnek majd pályára, akik maradnak és akik bizonyítani szeretnének. Ezek tükrében nehéz találkozó elé nézünk, ám bizakodunk és szeretnénk meglepetést szerezni – vélekedett Varga Zsolt, a nyíregyháziak szakosztályvezetője.

Sajnos Kovács Ákos az egri meccs bemelegítésénél megsérült, rá és a gyöngyösiekre (a kupában nem játszhatnak) nem számíthat majd Bartha Dénes.

Kézilabda, férfi NB I. B, Keleti-csoport, a 7. forduló eredményei: Balassagyarmat–Békés 29–28, Gödöllő–Törökszentmiklós 24–27, Mizse KC–Hajdúböszörmény 33–25, Ózd–Hajdúnánás 28–25, Mezőkövesd–Balmazújváros33–30, Eger–Nyíregyháza–Nyír–Komplett 31–27.

A bajnokság állása

1. Balmazújváros 7 6 – 1 207–176 12

2. Nyíregyháza–Nyír-Komplett 7 6 – 1 196–173 12

3. Törökszentmiklós 7 5 1 1 190–172 11

4. Mezőkövesd 7 5 1 1 200–188 11

5. Eger 7 5 1 1 180–176 11

6. Ózd 7 4 – 3 195–189 8

7. Békés 7 3 – 4 175–176 6

8. Balassagyarmat 7 2 1 4 201–203 5

9. Mizse KC 7 2 – 5 178–193 4

10. Gödöllő 7 1 – 6 177–188 2

11. Hajdúnánás 7 1 – 6 162–192 2

12. Hajdúböszörmény 7 – – 7 154–189 0

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!