szon-sportoldal

2012.12.06. 20:24

Hidegzuhany a hóesésben

Gólzáporos meccsen kapott ki Kalocsán a nyíregyháza-Nyír-Komplett.

Gólzáporos meccsen kapott ki Kalocsán a nyíregyháza-Nyír-Komplett.Sok nyíregyházi kézilabdabarát már dörzsölgette a tenyerét: lehet, hogy a Veszprém, vagy a Szeged jön a következő körben! Erre csütörtökön estig meg volt az esély, hiszen a Nyíregyháza-Nyír-Komplett férfi kézilabdázói ekkor léptek pályára Kalocsán, a tét pedig a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jutás volt. Az NB I. B Keleti-csoportjában szereplő nyírségiek a közel négyszáz kilométeres utat követően időben megérkeztek a paprikavárosba, ahol az NB II-ben szereplő hazaiak nagyon készültek a meglepetésre.

Nem kezdtek rosszul Bécsiék, hiszen a meccs elején (1-3), sőt az első félidő derekán (9-11) vezettek, aztán fordult a kocka. A lelkes kalocsaiak egyre inkább kihasználták a vendégek hibáit és átvették a vezetést. A második félidőben sem változott a játék képe, ahogyan teltek a percek, úgy csökken az esély a vendégsikerre. Egyszer még összekapták magukat Vargáék (26-25), ám csak faragni tudtak a hátrányból, fordítani, vagy egyenlíteni már nem sikerült. Így aztán nem kis meglepetésre az alacsonyabb osztályban szereplő kalocsaiak boldogan ugrándoztak a lefújás után, számukra bravúros teljesítménnyel sikerült továbblépniük. A vendégek pedig elkönyvelhettek egy pofont, hiába volt melegvíz az öltözőben, számukra az akkor is hidegzuhany volt.

Kézilabda, férfi Magyar Kupa, a legjobb nyolc közé jutásért

Kalocsai KC–Nyíregyháza–Nyír-Komplett 39–34 (19–16)

Kalocsa, 300 néző, v.: Felhő, Öcsi.

Nyíregyháza-Nyír-Komplett: Gadnai-Vasas Gy. 1, Bursac 2, Varga L. 9/3, Braun 3, Bécsi 9, Erdős 4. Csere: Oross (kapus), Szűcs 2, Dancs, Dobos, Kovács 4. Edző: Bartha Dénes. Kiállítások: 4, illetve 8 perc. Hétméteresek: 5/5, illetve 4/4.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!