szon-sportoldal

2013.01.07. 12:52

Szerdán Bárányos is a Szparival edz

Bemelegítés, minitorna, futás volt a nyitóedzés programja.

Bemelegítés, minitorna, futás volt a nyitóedzés programja.Elkezdődött! Hétfőn reggel találkoztak a Nyíregyháza Spartacus focistái és egy rövidke megbeszélés után már el is kezdték a felkészülést a másodosztályú bajnokság tavaszi rajtjára. A klubházban két öltöző is üzemel, a hazaiban azok vannak, akik a keret tagja, a vendégeknek fenntartottban pedig a távozás előtt állók, illetve a próbajátékra érkezettek. Utóbbiban öltözött át Montva Tibor, a műtétje után külön gyakorló Sipos Tamás, a kölcsönbe távozó Sánta Tibor. Szintén kölcsönbe folytatják majd a fiatalok, akik közül Kristófi Sándor nevét rosszul írtuk lapunk hétfői számában, amiért elnézést kérünk tőle. A tesztelésre érkezett Moldován Tibor, a szorgalmatosi kapus Jakó Krisztián és a balkányi támadó Vasas Tamás is ebben a helyiségben kapott fogast. Már a hazai öltözőbe pakolhatott Patály János és Volodimir Ovsijenkó.

A rövidke egyeztetés után a focisták és a szakmai stáb tagjai átsétáltak a főiskola atlétikai csarnokába, ahol félórás bemelegítés után minitorna következett. Miként arról már beszámoltunk, a próbajátékosok miatt a nyitóhéten is miden nap lesz játék, hogy a hét végén az edzői stáb dönteni tudjon. A jó hangulatú játék már gólokat is hozott, az NB II-es válogatottal törökországi túrára készülő Csorba Szabolcs és Reznek Donát kétszer-kétszer is eredményes volt a három csapatos, körmeccses felmérőn. A nyitónap zárásaként a főiskolai rekortánon harminc perces futás várt a játékosokra.

A nagy durranás szerdára várható

Kedden a műfüves pályán lesz a gyakorlás és újabb érkezőkkel, hiszen Yves Mboussi is ekkor csatlakozik a felmérendők sorába, miként egy fiatal focista.

A nagy durranás azonban szerdára várható, mert ekkor áll majd be a sorba a két új igazolás, Nenad Durovics, Milan Nikolics, valamint Milan Davidov, Petneházi Márk, és egy újabb szerb focista. Ám az igazi meglepetés egy újabb név, mégpedig Bárányos Zsoltté.

A remek irányító is játszott már Nyíregyházán, a hét végén Brekk János szakmai igazgató egy sárospataki teremtornán beszélt a focistával.

- Valóban találkoztunk Bárányos Zsolttal. Előre haladott tárgyalásban vagyunk, ő igen korrektül azt mondta: nézzük meg milyen állapotban van, hasznára lehet-e a csapatnak, és ha igen, akkor majd megegyezünk - így Brekk János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!