szon-sportoldal

2013.04.08. 11:52

A törés sem okoz számára törést

Nyíregyháza - Sitku Ernő kezét megműtötték, de az elnyűhetetlen kosaras a felépülése után tovább folytatja.

Nyíregyháza - Sitku Ernő kezét megműtötték, de az elnyűhetetlen kosaras a felépülése után tovább folytatja.

Sitku Ernő jobb keze gipszben – az élvonaltól tavaly búcsúzó és februárban az NYKK 15-ös számú mezével együtt visszavonultatott korábbi 149-szeres válogatott játékos a március óta szolgált csapata, az NB I. B csoportos Tiszaújváros pénteki győri bajnokiján szenvedett kézközépcsonttörést.

– A harmadik negyedben egy ziccerdobás közben akadt be a kezem az ellenfél játékosának a mezébe, ekkor történt a baj – mondta a 41 éves Sitku Ernő, akit szombaton a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban műtött meg dr. Szabó Gábor baleseti sebész. – A vizsgálat során kiderült, hogy a törött csont el is mozdult, ezért volt szükség a beavatkozásra, amely során egy lemezzel és öt csavarral rögzítették a csontot. Tudom, sokan az életkorommal hozzák összefüggésbe a mostani sérülést, holott ez attól független, huszonhat évesen is jártam már így, csak akkor a bal kezemen. Emiatt eszemben sincs a másodosztálynak is hátat fordítani, és bár három-négy hét kihagyás azért várhat rám, még ebben a bajnokságban szeretném leütni a labdát a Tiszaújváros színeiben.

Ezek is érdekelhetik