szon-sportoldal

2013.05.22. 11:52

Félbeszakadt a serdülők bajnoksága

Nyíregyháza - A csapatok felét, így a nyíregyháziakat is érintette a mezőnyön végigsöprő betegséghullám.

Nyíregyháza - A csapatok felét, így a nyíregyháziakat is érintette a mezőnyön végigsöprő betegséghullám.

A második napi program végén, az utolsó csoportmérkőzés és a keresztjáték előtt lefújták az országos fiú serdülő kosárlabdabajnokság nyolcas döntőjét, mert a résztvevő csapatok felénél hányással és hasmenéssel járó megbetegedés ütötte fel a fejét. A balszerencsésen járt együttesek között volt a Gombi KS-Nyírsuli legénysége (összesen kilenc megbetegedéssel) is, amely ugyanazon a szálláshelyen lakott, mint a betegségben szintén érintett körmendiek, békéscsabaiak és soproniak. A nyíregyháziak addigra három elveszített csoportmeccsen voltak túl (az utolsót, az Óbudai Kaszások ellenit hosszabbításban bukták el), a másnapi folytatásban az 5–8. helyért lettek volna érintve.

Egyelőre kérdéses, hogy milyen módon fejezik be a Vasas pasaréti központjában megkezdett bajnokságot. Felmerült, hogy az egészet elölről kezdik, miként az is, hogy újrajátsszák azokat a meccseket, amelyeket a betegség jelentkező tünetei irreálissá tettek, de szó van arról is, hogy csak az elmaradt kilenc mérkőzést pótolják be. A zsúfolt egyesületi és diákolimpiai versenynaptárban időpontot sem könnyű találni az eseménynek, a legvalószínűbb, hogy a jövő hét végén fejezik be a viadalt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!