szon-sportoldal

2013.05.06. 14:12

Meghatározó volt a rossz kezdés

Nyíregyháza - A törökszentmiklósiak vereségével még van esély a harmadik helyre.

Nyíregyháza - A törökszentmiklósiak vereségével még van esély a harmadik helyre.

Nem jött össze, pedig fontos lett volna. Szombaton este a bujtosi csarnokban vérzett el a Nyíregyházi Kézilabda Klub második vonalbeli férfi csapat, mégpedig az exnyíregyháziakkal tűzdelt Balmazújváros ellen. A kapott gólok száma, a 24 elfogadhatónak mondható egy olyan erős gárda ellen, mint az újvárosi. A probléma a szerzett gólok számával volt, a 21 nagyon kevés. A meccs rosszul indult (2–9) és döntőnek bizonyult az, hogy két hosszú periódusban huszonnégy percen át nem tudtak gólt lőni Varga Lászlóék.

– Sajnos ugyanúgy kezdtünk mint az újvárosiak elleni idegenbeli mérkőzésen – indította visszapillantást a mérkőzésre a rutinos Bécsi János, aki sérülése miatt a csak nézője és statisztikusa volt a mérkőzésnek.– Eredménytelen volt a támadójátékunk, előkészületlenül lövöldöztünk, gyatra volt az átlövők statisztikája, így Kőrizs Istvánnak nem kellett bravúrokat bemutatni, mert rendre eltaláltuk. Védekezésben kevés megállító faultunk volt, és hiányoztak a kapusbravúrok is, így nagy hátránnyal várhattuk a szünetet.

– A második félidő elején Tamási Zsolt megfogott pár ziccert, a kontráknál pedig eredményesek voltunk - folytatta Bécsi János. – Feljavult a védekezésünk, támadásban pedig volt türelmünk még egy passzra, és sikeresek voltak a bejátszások, valamint a betörések. Felzárkóztunk, ám jött egy újabb rossz széria, fejben el is fáradtunk, frissíteni sem tudtunk a kispadról. A hajrára összekapták magukat a srácok, de már nem volt idő arra, hogy még szorosabbá tegyük az eredményt. Azt is hozzá kell tennem, hogy a sok hiányzó, iskolai és egyéb elfoglaltságok miatt a felkészülésünk nem volt zökkenőmentes.

Öröm az ürömben, hogy a Törökszentmiklós otthon kikapott az Egertől, így a matematikai esély megmaradt a dobogós helyezésre. Ehhez viszont vasárnap nyerni kell Hajdúnánáson.

KM-ML

Kézilabda. Férfi NB I.B, Keleti-csoport

A 20. forduló eredményei: Hajdúböszörmény-Balassagyarmat 30-28 (14-14), Nyíregyházi Kézilabda Klub-Balmazújváros 21-24 (8-15), Törökszentmiklós-Eger 21-13 (13-13), Hajdúnánás-Mezőkövesd 20-31 (10-17), Mizse KC-Gödöllő 34-28 (18-16).

A bajnokság állása

1. Mezőkövesd 20 16 3 1 623-538 35

2. Balmazújváros 20 16 - 4 591-477 32

3. Törökszentmiklós 19 13 2 4 535-481 28

4. Nyíregyháza 20 14 - 6 589-544 28

5. Eger 20 12 2 6 537-525 26

6. Békés 20 11 1 8 547-521 23

7. Balassagyarmat 20 7 2 11 575-590 16

8. Ózd 20 7 - 13 542-579 14

9. Mizse KC 21 7 - 14 544-602 14

10. Hajdúnánás 20 5 1 14 480-558 11

11. Gödöllő 20 4 1 15 525-578 9

12. Hajdúböszörmény 20 2 - 18 488-583 4

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!