szon-sportoldal

2015.11.27. 18:21

Kisvárda Master Good - Most még munka van!

Kisvárda - Az idegenbeli mérlegén a szolnoki zárómeccsen javíthat a kisvárdai NB II-es futballcsapat.

Kisvárda - Az idegenbeli mérlegén a szolnoki zárómeccsen javíthat a kisvárdai NB II-es futballcsapat.

Nem véletlenül cikkeznek mostanában a nézőszám visszaeséséről, hiszen a bajnokságnak ebben a szakaszában már mindenki az őszi szezon véget várja. Így lehetnek ezzel az NB II-es kisvárdaiak is, akik idei utolsó meccsüket szombaton Szolnokon vívják.

– Érezni ilyesféle hangulatot, de mindenki tudja, hogy most még munka van, amit tisztességgel el kell végeznünk Szolnokon – mondta Soós Imre, a kisvárdaiak vezetőedzője. – Letudtuk a hazai meccseink sorát, és arra nem lehetett panasz, hogy ne szolgáltuk volna ki a közönségünket, hiszen támadófocival rukkoltunk elő, amit az is jelez, hogy mi szereztük a legtöbb gólt a bajnokságban. Az idegenbeli mérlegünkön viszont van mit javítanunk, hiszen négy meccsen öt pontot szereztünk, a mezőkövesdi győzelmen kívül a többi összecsapásunk csalódást okozott.

A jelenleg ötödik Kisvárda az őszi szezont a hatodiknál rosszabb helyen nem zárhatja, ami a célkitűzés (7–11. hely) felett áll. Adhat ez megnyugvást a szombati összecsapásra?

– Egy dolog a hivatalos célkitűzés, a másik pedig, hogy házon belül mire tartjuk képesnek a csapatot – vallott színt Soós Imre. – Szeretnénk, ha versenyben lennénk a jobb helyekért, erre a jól sikerült alapozás után esélyünk lehet, hiszen addigra méginkább előreléphetünk a csapatépítés terén és mindenki jobban megismerheti a másikat. Maradva a Szolnok elleni mérkőzésnél, ellenfelünk kétarcú társaság, amelyet jól jellemez az is, hogy kikapott hazai pályán a Soprontól, majd legyőzte a biztos őszi első Gyirmótot. Átestek az edzőváltáson, kérdés, Csábi József mennyire támogatja majd a támadófutballt, mert azért arra számítunk, hogy az ellenfélnek mindenképpen győznie kell, ha fel akar zárkózni a középmezőnyhöz. Mi is a három pont reményében lépünk pályára, mint mindig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!