szon-sportoldal

2015.11.17. 14:44

Kő-papír-ollóval kerültek Dzsudzsákék mellé a csengeri fiúk

Csenger - Az Európa-bajnoki pótselejtezőn a csengeri gyerekek is szerencsét hoztak a magyar válogatott számára.

Csenger - Az Európa-bajnoki pótselejtezőn a csengeri gyerekek is szerencsét hoztak a magyar válogatott számára.

Kilenc csengeri ifjú is pályára lépett a vasárnapi magyar–norvégon. A határmenti kisvárosból került ki az egyik olyan gyerekcsoport, amelynek tagjai a kezdés előtt a pályára kísérhették a két csapatot és együtt hallgathatták velük a Himnuszokat.

– A Bozsik-program intézményigazgatóján, a pátyodi származású Majoros Attilán keresztül jött számunkra ez a lehetőség, annak is köszönhetően, hogy aktív résztvevői vagyunk a programnak – mondta a gyerekeket a helyszínen istápoló Szilágyi Sándor. – A Csengeri Petőfi DSZSE hét és tíz év közötti focistái közül választottuk ki az utazókat, valamennyien életreszóló élményhez jutottak. Nagy szerencsénkre a mieink a magyarokat kísérhették, mert a bevonulás előtt kő-papír-ollóban legyőzték váci és szolnoki kollégáikat. Végigtomboltuk a meccset, bejártuk a stadiont, a kezdés előtt és a lefújás után is ment a szurkolás. Éjfél már bőven elmúlt, mikor hazaindultunk, a hajnal ötös megérkezés miatt minden gyerek igazoltan hiányozhatott hétfőn az iskolából.

A szerencsés csengeriek közül Győri Balázs Kádár Tamást, Hajbuk Zoltán Fiola Attilát, Juhász Gábor Elek Ákost, Kind Martin Priskin Tamást, Pintye Ferenc Dzsudzsák Balázst, Szilágyi Hanna Lang Ádámot, Szilágyi Hunor Kleinheisler Lászlót, Tősér Zoltán Dominik Guzmics Richárdot, Zámbó Dávid pedig Lovrencsics Gergőt kísérhette a gyepre a történelmi mérkőzés előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!