szon-sportoldal

2015.12.06. 12:38

Futsal - Az utolsó meccs, de nem mindenkinek...

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Az élvonalban nem rendeznek fordulót, a két NB II-es csapat közül a Csenger otthon, az Ezüstcsikók idegenben játszanak.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Az élvonalban nem rendeznek fordulót, a két NB II-es csapat közül a Csenger otthon, az Ezüstcsikók idegenben játszanak.

A magyar futsalválogatott világbajnoki selejtezőre melegít, így pihenőre ítéltettek az élvonalban szereplő együttesek. Így a Nyírgyulaj is, amely legközelebb december 18-án, a Vasas vendégeként lép pályára. Egyébiránt a nemzeti csapattal készül Lovas Norbert, a szabolcsiak játékos-edzője, aki tehát addig sem marad feladat nélkül.

Mindeközben az NB II-ben nem áll le a csatározás. A harmadik helyen nyomuló Csenger hétfőn este (kezdés: 19 óra) a Debreceni EAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja szereplését. A hajdúságiak a középmezőnyben bújnak meg, így a saját katlanjukban veretlen szatmáriak joggal nevezhetők az összecsapás esélyesének. Nem mellesleg a Szilágyi-alakulat számára ez lesz az esztendő utolsó bajnoki fellépése. Ugyanakkor a Nyíregyházi Ezüstcsikókra még három találkozó vár idén. Két korábban elhalasztott meccsen kívül a hét első napján a Berettyóújfalu II otthonában mutatja meg magát Kis János legénysége. A táblázaton tizedik nyírségiek meglehetősen kemény próbatétel előtt állnak, a hajdúságiak alulról „súrolják” az élcsoportot, ráadásul a hazai közeg előnyét is élvezik.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!