szon-sportoldal

2016.03.08. 11:34

Egyre eredményesebb a gégényi dobóműhely

Nyíregyháza, Gégény - Három nyíregyházi atléta utazik a válogatottal Aradra, a téli Európa-kupára.

Nyíregyháza, Gégény - Három nyíregyházi atléta utazik a válogatottal Aradra, a téli Európa-kupára.

Új helyszínen, a romániai Aradon rendezik meg a dobók téli Európa-kupáját, amelyre a téli országos dobóbajnokság eredményei alapján lehetett kiharcolni a válogatottba kerülést. A Nyíregyházi Sportcentrumot három versenyző képviseli a magyar történelemhez ezer szállal kötődő városban: a felnőtt súlylökők között a bajnokságon harmadik Kerekes László, az U23-as diszkoszvetőknél Káplár János és téli ob-n ezüstérmes Kerekes Dóra indul. Némi meglepetés, hogy Szikszai Róbert nincs a csapatban, de az U23-as Európa-bajnoki bronzérmes versenyző Szombathelyen ötödik lett, s miként tavaly, az eggyel előtte végző klubtársa, Káplár János lett csapattag. Szikszai így elesett annak a lehetőségétől, hogy az utánpótláskorúak között utoljára szerepeljen ilyen jellegű viadalon.

A téli dobóbajnokság második részében az újoncok, a serdülők és a juniorok versenyeztek, ugyancsak Szombathelyen. A Nyíregyházi Sportcentrum színeiben versenyző indulók három éremmel térhettek haza: az újoncök között induló Mándoki Dorina Ágnes súlylökésben ezüst-, diszkoszvetésben pedig bronzérmes lett, míg a serdülő korcsoportban érintett Kiss Virág diszkoszvetésben harmadik lett.

Mindketten a gégényi iskola diákjai, csakúgy, mint az ob-n induló másik két lányversenyző, Antal Enikő és Tankó Dorina. Valamennyien Dorka Zoltán, gégényi testnevelő tanítványai, az egykori gerelyhajító irányításával 15 versenyzőből álló dobócsoport dolgozik a kis településen – a jelek szerint egyre eredményesebben.

A teljes eredménylista a Kelet-Magyarország 2016. március 9-i számában és a kelet.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!