szon-sportoldal

2016.05.12. 08:21

Nyírbátor - Hogy egymás szemébe tudjanak nézni

Nyírbátor - A Nyírbátor számára a bennmaradás kiharcolása a tét a Kecskemét elleni utolsó mérkőzésen.

Nyírbátor - A Nyírbátor számára a bennmaradás kiharcolása a tét a Kecskemét elleni utolsó mérkőzésen.

Jól mondta a hét elején Váczi Sándor. A Nyírbátor NB I B-s férfi kézilabdacsapatának edzője megpendítette: felesleges számolhatni. ...és valóban. Nincs ezen mit ragozni. Az utolsó fordulóban rendhagyó időpontban, péntek este (kezdés: 19 óra) hazai pályán szereplő nyírségiek a negyedik helyre bebetonozott Kecskemétet fogadják és pontszerzés esetén nincs miről beszélni – biztos a bennmaradás. Sőt, ha nyernek, az újonc együttes számára előkelő kilencedik pozíció is megcsíphető. Mi több, akár vereség is beleférhet, ekkor viszont mindkét közvetlen riválisnak (Balassagyarmat, Mizse KC) el kell bukni a zárókörben. Márpedig ennek kiszurkolása meglehetősen nagy izgalmakkal járna, amit nyilván ildomos lenne megúszni.

– Ha vicces kedvemben volnék, azt mondanám, ami egyöntetű vélekedés, nevezetesen, hogy ebben a sportágban nem lehet döntetlenre játszani, nos, ehhez képest nekünk már hatszor sikerül az idény során, a legtöbbször az egész mezőnyben – rukkolt elő az egyébként cáfolhatatlan statisztikával Váczi Sándor, a Nyírbátor edzője. – Gyorsan hozzáteszem, nagyon felkészített, a bajnokság egyik legstílusosabb csapata a Kecskemét, magyarán életveszélyes ellenfél. Nem szeretnék semmi különösebb dolgot ígérni, megpróbáljuk eredményt elérni. Talán annyit mégis megjegyeznék: az egész éves közös munkánk után, amelynek sok hátráltató tényezője volt, olyan teljesítményre kell törekednünk, hogy egymás szemébe tudjuk nézni, aztán lbátran leszögezhetjük, mi legalább megtettük a magunkét...

KM-KT

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!