szon-sportoldal

2016.06.24. 14:19

A kreativitást nem szeretik a belgák

Nyíregyháza - Szakértőnk, Csank János mesteredző, volt szövetségi kapitány: Közel olyan esélyes a magyar válogatott is, mint a belga.​

Nyíregyháza - Szakértőnk, Csank János mesteredző, volt szövetségi kapitány: Közel olyan esélyes a magyar válogatott is, mint a belga.​

– A mi csapatunkról csak felsőfokon lehet beszélni, de vannak válogatottak, amelyekről ez nem mondható el. Elsősorban azok, amelyekben a menő futballisták játszanak, ezek helyből ugyan hozták a kötelező továbbjutást, de gondot láttam a motivációs bázisukkal. A mi csapatunk ugyanakkor ilyen téren ott van a top háromban. Érződik a játékosokon is, hogy tombol bennünk a nemzeti öntudat, ami így van rendjén, és ez nagyban hozzátesz a teljesítményünkhöz is.

– Csapatunk megítélése nagyon jó, sokat is tettünk érte, hogy így legyen. A belgák nyilván alaposan felkészülnek belőlünk, de ha a középpályás triónk ugyanolyan kreatív lesz mint eddig, akkor azt nem fogják szeretni. Az esélyeseket illetően egy hónapja azt mondtam volna, hogy hetven–harminc százalék a belgáknak, ám mostanra ez ötvenöt–negyvenötre változott, azért még a javukra. Simán benne van a hosszabbítás is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!