2016.07.19. 08:09
Királyul indított a gyulaházi csapat
Gyulaháza - Továbbra is gyulaházi kötödősésű futballisták alkotják a keret „kemény magját”.
Gyulaháza - Továbbra is gyulaházi kötödősésű futballisták alkotják a keret „kemény magját”.
Ezt megúszták. Mármint a kipottyanást a megyei első osztályból. Az idényt a tizennegyedik, azaz papíron kiesőhelyen záró Gyulaháza „visszamaradt” – a Tiszakanyár visszalépése miatt kapott esélyt a sorstól, no és persze, a versenykiírás vonatkozó paragrafusa is a kezére játszott. Summa summarum, az egyesület a szabolcsi elitben folytathatja menetelését, a vezetőség reménye szerint pedig acélosabb teljesítményre lesz képes, mint az előző évadban.
Olybá fest, a sansz adott minderre, legalábbis a formálódó keret (amelynek „kemény magját” továbbra is döntő többségében gyulaházi kötődésű játékosok alkotják...) a tavaszinál erősebbnek tűnik. A télen érkezett két debreceni labdarúgó, Kun Ádám, illetve Mizsák Richárd ugyan elköszönt, mindazonáltal négy régi-új szerzeményt már is fel tud mutatni a gárda. A támadó, Bombera Mihály Nyírkarászból, a védő Juhász László Pátroháról tért vissza – kiváltképp előbbi húzott le korábban jó néhány esztendőt a gyulaházi legénység tagjaként. A kapus Mucsicska Vladimir a rutint képviseli, ő legutóbb a megy kettes Dombrád kötelékéhez tartozott. A negyedik nyári érkező Szőlősi Lóránd: a huszonkilenc éves hátvéd az „osztálytárs” Nagyhalászban töltötte az elmúlt időszakot.
Elképzelhető, hogy még változhat a csapat összetétele, egy jó csatárnak alighanem tudnának örülni arrafelé (is). A gyulaháziak a szlovák Királyhelmec 10–4-es legyőzésével indították a felkészülési meccsek sorát, a visszavágón – meglehetősen tartalékosan – 3–2-re kikaptak.
KM-KT