szon-sportoldal

2016.11.09. 09:55

Gagyi Sándor fogott, mint a zöld festék

Balkány - Gagyi Sándornak a futás annyira nem jött be, a védés annál inkább.

Balkány - Gagyi Sándornak a futás annyira nem jött be, a védés annál inkább.

Gagyi Sándor fogott, mint a zöld festék. Olyannyira, hogy az még Mirgai Lászlót, a Balkány edzőjét is megihlette. Na ja, a megyei első osztályú bajnokságot vezető csapat hazai pályán nem tudta legyűrni (1–1) a Nagyhalászt. Azt a gárdát, amely egyébiránt ugyancsak az élcsoport betonbiztos tagja. De a vendégek ezúttal leginkább kapusuknak mormolhattak el egy hálaimát. Annál is inkább mert a házigazdák trénere nemes egyszerűséggel azt nyilatkozta: „Gagyi Sándor NB I-es szinten védett, nem is értem, miért nem magasabb osztályban szerepel?” Ehhez nem szükséges különösebb kommentár. Magyarán kivédte az ellenfél szemét.

– Egyszerűen szerencsém volt – szerénykedett a huszonnégy esztendős portás, aki az előző télen érkezett az időközben atomjaira hullott Tiszalöktől a halászi legénységhez. – A csapattársaim kisegítettek, amikor bajba kerültem, de természetesen jól estek a gratulációk. Mindkét edző és még a spori is megjegyezte a a végén, hogy jól védtem. Köszönöm nekik. A kapott gólról úgy érzem, nem tehettem, pedig elkerülhető lett volna. Sajnálom, szerettem volna megfogni, de közelről jött a lövés, nem tudtam hárítani. Idegesítő, hogy ilyen góllal úszott el a győzelem. Őszintén szólva, arra sem emlékszem, mikor esett, ilyenkor annyira beleélem magam a meccsbe, hogy nem igazán érzékelem, mi történik körülöttem. Nehéz mérkőzést vívtunk, egymásért, a bennünket elkísérő szurkolótáborért küzdöttünk, nagy élmény volt előttük játszani. Engem a mély talaj nem túlságosan zavar, eshet az eső is, csak a szél ne legyen, ami ezúttal nem volt vészes, Szeretnék feljebb lépni, de kapcsolatok nélkül a futballban nehéz boldogulni, ez van... De hátha ebben is szerencsém lesz egyszer!

Gagyi Sándor nem csupán a Nagyhalászban alakít, a minap rendezett Európa-bajnoki csoportselejtezőben a magyar amatőr válogatottban is frontembernek számított. Holott nem éppen szokványosan indult karrierje.

– Talán tíz éves lehettem, amikor Nagy Lajos, aki jelenleg a halászi ificsapat edzője, levitt Nyírturára. Kivittek minket futni, na az annyira nem jött be. Visszamentünk a pályára, nem volt kapus, én meg csak úgy beálltam. A kapu előtti terület olyan homokos volt, mintha strandfocira készültünk volna: ugráltam, dobáltam magam, megtetszett, és ott, leghátul ragadtam.

KM-KT

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!