szon-sportoldal

2016.11.22. 12:02

Melegszik a pite, így nehéz lesz boldogulni

Nyírgyulaj - A Nyírgyulaj ismét csak egy gólt szerzett, ráadásul tovább kísért a hazai pálya átka.

Nyírgyulaj - A Nyírgyulaj ismét csak egy gólt szerzett, ráadásul tovább kísért a hazai pálya átka.

Az eddig haloványan muzsikáló Ferencváros bombameglepetésre alaposan elhegedülte az acélosan teljesítő Veszprémet,így az élvonalbeli futsal bajnokságban még inkább egymás nyakár hágtak a csapatok. A lenullázott Bőny, illetve a lassan, de biztosan meglépő címvédő Győr kivételével szinte bárki, bárhol képes elhasalni.Melegszik tehát a pite. Olyannyira, hogy a még a felsőházi rájátszást érő hatodik helyért például ,,sorban állnak,, az együttesek – ebben a körbe tartozik a Nyírgyulaj is. Éppen ezért az alapszakasz első felét záró fordulóban a nyírségiek számára istenigazából csak a győzelem lehetett üdvözítő. Más kérdés, hogy a vendég Aramis az ötödik pozíciót ,,babusgatja,,, vagyis egyáltalán nem piskóta ellenfél .

Noha nem babra ment a játék, a felek felettébb sportszerű első félidőt produkáltak: mindkét oldalon egy-egy góllal és mindössze három szabálytalansággal. A szünet után azonban a látogatók keresztbe tettek a házigazdáknak, mivel háromszor is beköszöntek, innen pedig már nem volt visszaút. Akárhogy is fáj (persze, nagyon fáj...), a gyulajiak ezúttal sem tudták megtörni a hazai átkot, ebben az évadban még egyszer sem tudtak nyerni a nyírbátori sportban - így nehéz lesz boldogulni.

– Az első félidőben jól játszottunk, de kihagytunk a helyzeteket, míg az ellenfél a folytatásban berúgta a saját lehetőségeit. Ennyire egyszerű. Színvonalas mérkőzés volt, mindkét csapat a játékra koncentrált, de továbbra is a szokásos betegséggel küzdünk. Kevés gólt szerzünk, ezért hiába vagyunk egyenlő ellenfelek, csak a bosszankodás marad... – kommentálta a történteket Lovas Norbert, a Nyírgyulaj játékos-edzője.

KM-KT

Futsal

NB I., 9. forduló

Nyírgyulaj KSE–Aramis 1–4 (1–1)

Nyírbátor, 300 néző, v.: Gál P., Deme R.

Nyírgyulaj: Pallai G. – Angyalos A., Sánta J., Siska G,, Nagy I. Csere: Tóth B., Lovas N., Varga D., Orosz D., Szabó Á., Faragó L., Gömze A., Végső Zs., Pálvölgyi B. Játékos-edző: Lovas Norbert.

Gól: Angyalos A., illetve Pál P., Bognár B., Csopaki I., Varga D. (öngól)

További eredmények: FTC-Futsal–Veszprém 3–1, Rába ETO–Haladás 7–2, Dunaferr–Berettyóújfalu 3–2, Göcsej Zalaegerszeg–Bőny 6–2.

A bajnokság állása: 1. Győri ETO 24 pont, 2. Veszprém 19, 3. Dunaferr 17 (47–36), 4 Berettyóújfalu 17 (31–21), 5. Aramis 16, 6. Göcsej Zalaegerszeg 12, 7. Haladás 8 (31–39), 8. Nyírgyulaj 8 (14–23), 9. FTC 8 (22–32), 10. Bőny 0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!