szon-sportoldal

2017.03.04. 19:20

A hajrában úszott el az előny és a veretlenség

Nyíregyháza - Éppúgy négy ponttal kapott ki a Vasas II-tól a Nyíregyházi Kosársuli, mint amennyivel idegenben legyőzte.

Nyíregyháza - Éppúgy négy ponttal kapott ki a Vasas II-tól a Nyíregyházi Kosársuli, mint amennyivel idegenben legyőzte.

Két hiányzó alapembere, Fekete Dóra és Páll Vivien nélkül bravúrra lett volna szükség ahhoz, hogy az idegenben legyőzött Vasas Akadémia II-t hazai pályán is felülmúlja a Nyíregyházi Kosársuli az amatőr női NB I Keleti csoportjának rangadóján.

És a siker meg is lehetett volna, igaz bravúr kellett volna hozzá, hiszen a fővárosiak mozgósították az élvonalban i szerepeltetett játékosakat. Ennek ellenére három negyeden keresztül vezettek a kosársulisok. Sőt, a negyedik negyed derekán még 68–60 volt az állás, amikor a Vasas kiegyenlített, majd az újbóli hazai előny után 75–75 lett az eredmény. Innen már a Kosársulinak kellett kapaszkodnia, 80–80-nál még nyílt volt a meccs, de a folytatásban már csak vendégpontok születtek. Négy is, és annak is van jelentősége, hogy az utolsó támadásból nem talált be az NYKS, mert a Vasas éppúgy négy ponttal nyerte a meccset, mint novemberben a nyíregyháziak Pasaréten (82–78), és számításaink szerint az idegenben minimálisan dobott több ponttal a fővárosiaknak kedveznek az egymás elleni eredmények. Az NYKS ebben a bajnokságban hazai pályán most veszített először.

Amatőr női NB I

Keleti csoport, 19. forduló

Nyíregyházi Kosársuli–Vasas Akadémia II 80–84 (24–18, 23–20, 19–20, 14–26)

Szent Imre-gimnázium, 50 néző, v.: Mészáros B., Vaszi. NYKS: Papp K. 18/12, Takács A. 14, Popenko K. 8, Cziránku 4, Farkasinszki O. 28. Csere: Hidas 6, Borza, Karakó, Erdei N. 2, Simoncsik. Edző: Farkasinszki Gyuláné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!