szon-sportoldal

2017.05.06. 16:07

Csúcsra ért a sport plebejusa

A legtöbb szavazattal lett a MOB alelnöke Orendi Mihály, aki számára ezért is felelősség az új megbízatása.

A legtöbb szavazattal lett a MOB alelnöke Orendi Mihály, aki számára ezért is felelősség az új megbízatása.

iután haza még mindig a nyíregyházi belvárosi lakásába jár, ha úgy tetszik, nyíregyházi alelnöke van a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB). Orendi Mihályt a szervezet tisztújító közgyűlésén választották ebbe a pozícióba, Kulcsár Krisztián újdonsült MOB-elnök másik alelnöke Deutsch Tamás lett.

Ráfért egyfajta megújulás

– A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatójaként, a testület vezető tagjainak kapacitálására adtam be a pályázatomat – mondta a Kelet-Magyarország megkeresésére Orendi Mihály. – Az alapszabály-módosításon dolgozó szűk csapat, néhány sportági szövetség vezetője szintén mellém állt, továbbá az összes téli sportági szövetség is, így nem tehettem meg, hogy ne induljak el. Így sem volt egyszerű meghozni a döntést, de magamban úgy voltam vele, a MOB-ra mindenképpen ráfér egyfajta megújulás, és amikor egyre több helyről lehetett érzékelni ezt a szándékot, akkor döntöttem úgy, hogy belevágok.

– Kulcsár Krisztián színre lépése is erősítette a szándékomat, és amikor ő óriási fölénnyel megnyerte az elnökválasztást, tehát a tagság a változás mellett tette le a voksát, akkor futott át az agyamon, hogy esélyes lehetek az alelnöki posztra.

Ez olyannyira valóra vált, hogy a négy alelnökjelölt közül Orendi Mihály (114) kapta a legtöbb szavazatot Deutsch Tamás (102), Gémesi György (65) és a jelöléstől végül visszalépett Magyar Zoltán előtt.

Meglepetés és felelősség

– Meg is lepett a szavazatok megoszlása, egyben óriási felelősséget is rakott rám ez az eredmény, amivel igyekszem majd megbirkózni. Ami pedig az elnökség összetételét illeti, mondhatom, kilencvenöt százalékban megvalósult az a felállás, amit előzőleg ideálisnak gondoltam – mondta Orendi Mihály, aki miután a korisokat képviseli, adja magát, hogy a téli sportágakért felelő alelnök lesz. – Az alapszabály-módosítás előkészületeiben nyakig benne voltam, és ott valóban az fogalmazódott meg, hogy a MOB-tagság két alelnököt választ, külön-külön a nyári és téli olimpiai sportágak felügyeleteire, én pedig a téli sportágakra vonatkozóan adtam be a pályázatomat. Aztán kiderült, és a tagság az ügyrendi indítványom után is azt szavazta meg, hogy a két alelnököt előbb megválasztják, és közöttük osztják el majd a feladatokat. Úgyhogy nem ilyen egyszerű a kérdés, még nincs döntés, de az lenne a logikus, ha én felelnék a téli olimpiai sportágakért.

Atlétikai, úszó- és gyorskorcsolyás szövetségi pozíciók, az 1995-ös nyíregyházi atlétikai ifjúsági Európa-bajnokság és számos debreceni, valamint budapesti világverseny szervezése áll Orendi Mihály mögött. Mégis, nevezhetjük a legfrissebb megbízatását sportdiplomáciai pályafutása csúcsának?

Feladat lesz elég

– Abszolút, egyértelműen – vágta rá határozottan a friss MOB-alelnök. – Hihetetlen ez a számomra, hiszen a sport szempontjából nézve a plebejuslétből származom, amit úgy értek, hogy nem voltam olimpikon, a rokonságomban sem volt ilyen sportoló. Nagyon lentről kezdtem ezt az egészet, valószínűleg a szorgalmamnak, az eszemnek és a nagyszerű munkatársaimnak köszönhetem azt, amit eddig elértem. Ez a csúcs, mert bár nincs ratifikálva, de a MOB elnöke minimum világ-, még inkább olimpiai bajnok, legalábbis olimpiai érmes korábbi sportoló kell hogy legyen, mint ahogy az új elnök, Kulcsár Krisztián is olimpiai ezüst­érmes vívó volt. Magyarul számomra a MOB-alelnökség a csúcs, és ezt most elértem. Feladatunk lesz elég, hiszen meg kell felelnünk az új törvényi követelményeknek, és az alapszabály módosítása sem fejeződött még be.

A csúcsvezetésben

Orendi Mihály szerepvállalásával a magyar sport csúcsvezetésében immár két nyíregyházi származású sportdiplomata dolgozik. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, a 2017. január 1-jétől érvényes sporttörvény szerint a legfőbb sportvezető Szabó Tünde, aki még nyíregyházi úszóként szerzett olimpiai ezüstérmet 1992-ben, Barcelonában.

Hogy profitálhat-e a nyíregyházi sport ebből a felállásból, arra Orendi Mihály csak ennyit válaszolt: „nagyon remélem, hogy igen.”

KM-BT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!