szon-sportoldal

2018.05.29. 10:14

Fogasy győzött és vezeti a Mitropa Kupát

Idei legjobb eredményét érte el Fogasy Gergely és Berendi Dávid, Peugeot 208 T16-tal a szlovéniai Velenje Ralin, ahol a Mitropa Kupa értékelésben nyertek, abszolútban pedig a harmadik helyet szerezték meg.

Idei legjobb eredményét érte el Fogasy Gergely és Berendi Dávid, Peugeot 208 T16-tal a szlovéniai Velenje Ralin, ahol a Mitropa Kupa értékelésben nyertek, abszolútban pedig a harmadik helyet szerezték meg.

A Mitropa Kupában ez volt zsinórban a második győzelmük, amivel a csapat számítása szerint átvették a vezetést a bajnokságban. (A sorozat szervezői még nem tették közzé a hivatalos bajnokság állását.)

„Olyan volt a verseny, mint amilyenre számítottunk — mondta Fogasy Gergely. — A gyorsasági kilométert tekintve nem volt hosszú, de mivel egy nap alatt kellett megtenni a 104 kilométert, reggel héttől, este kilencig egyfolytában autóban ültünk és jól el is fáradtunk.

A mezőny ezúttal nem volt olyan erős, a Mitropa Kupát végig vezettük, abszolút értékelésben pedig Rok Turk mögött kilenc gyorsaságin keresztül a második helyen álltunk. A délutáni pályákon egy kicsit meglepett a fehér aszfalt, amin a tréningen az utcai gumi jobban tapadt, mint a versenygumi. Olyan volt, mintha jégen mentünk volna. Kérdezgettük is az ellenfeleket, hogy nektek is így csúszott? Ők meg csak nevettek, hogy ez ilyen, nem tudtátok? Az utolsó gyorsaságiig harcoltunk, hogy visszaszerezzük a második helyet Claudio de Ceccótól, de nem sikerült, 7,7 másodperccel harmadikok lettünk.

Ennek ellenére elégedettek vagyunk. Maga a verseny nagy kihívás volt a számunkra, megint olyan körülményekkel találkoztunk, amikkel a magyar bajnokságban soha, új dolgot kellett megtanulni, az autót is a pályákhoz kellett hangolni. Nagyon sokat tanultam ez alatt a száz kilométer alatt.

Természetesen örülünk, hogy vezetjük a bajnokságot, ez a csapatunk számára is nagyon fontos volt, főleg az után, hogy az első versenyünkön kiestünk.

A Mitropa Kupa következő versenye júliusban a Casentino Rali lesz Olaszországban, ahol nagyon erős mezőny várható Mitropában és abszolútban is, de mi készen állunk arra a kihívásra is. Egyelőre a Mitropa Kupában szeretnénk jól szerepelni, a Nova Goricia Rali a European Rally Trophyba is beszámít, az után döntjük el, hogy kell-e még a Mitropára koncentrálnunk, vagy megnézzük az ERT hátralévő két futamát.“

A Velenje Rali végeredménye

  • Rok Turk—Blanka Kacin SLO      Peugeot 208 T16                    1:07:39,3
  • Claudio De Cecco—Battista Campeis I                                              Hyundai i20 R5       +1:17,5
  • Fogasy Gergely—Berendi Dávid H      Peugeot 208 T16                    +1:25,2*
  • Hermann Gassner sen.—K. Thannhäuser D                                             Mitsubishi Lancer Evo X R4                           +2:39,3*
  • Szilágyi János—Váradi Alexandra H                                             Mitsubishi Lancer Evo IX                               +2:40,7
  • Aleks Humar—Jaka Cevc SLO      Peugeot 208 R2                      +2:49,7*
  • Tim Novak—Uroš Ocvirk SLO      Opel Adam R2                        +4:21,0
  • Stefan Fritz—Christoph Wögerer A      Škoda Fabia S2000                +4:28,4
  • Marko Grossi—David Kavčič SLO      Citroën C2 R2 Max                 +4:51,2*
  • Jernej Fakin— Gregor Fakin SLO Peugeot 208 R2                      +6:33,9
  • *Mitropa értékelés

    A Mitropa Kupa állása négy futam után (nem hivatalos)

  • Fogasy Gergely 176
  • Manuel Kössler 162
  • Hermann Gassner sen. 154
  • Lovász Pál 129
  • Hermann Gassner jun. 106
  • Fogasy Gergely és Berendi Dávid 2018-as eredményei

    Rebenland Rali: műszaki hiba miatt kiestek

    Lavanttal Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely

    Opatija Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 5. hely

    Velenje Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 3. hely

    Mitropa Kupa 2018-as versenynaptára

    március 16-17. Rebenland Rali (Ausztria)

    április 6-7. Lavanttal Rali (Ausztria)

    május 4-5. Opatija Rali (Horvátország)

    május 25-26. Velenje Rali (Szlovénia)

    július 6-7. Casentino Rali (Olaszország)

    augusztus 3-4. Baranya Kupa (Magyarország)

    szeptember 6-8. Nova Goricia Rali (Szlovénia)

    szeptember 28-29. Citta di Bassano Rali (Olaszország)

    október 19-20. 3-Städte Rali (Németország)

    European Rally Trophy (Central Rally Trophy) 2018-as versenynaptára

    május 19-20. Cesky Krumlov Rali (Csehország)

    június 9-10. INA Delta Rali (Horvátország)

    július 21-22. Weiz Rali (Ausztria)

    szeptember 8-9. Nova Goricia Rali (Szlovénia)

    szeptember 28-30. Croatia Rali (Horvátország)

    november 2-4. Lausitz Rali (Németország)

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!