SZON Sziréna

2017.09.22. 13:15

Menekülő cigarettacsempészeket fogtak el Fehérgyarmat közelében

Fehérgyarmat - Hatmillió forint értékű cigarettával próbált elmenekülni két cigarettacsempész a pénzügyőrök elől Fehérgyarmat közelében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Magyar Norbert elmondta, a menekülőket megkülönböztető hang- és fényjelzést is használó autóval próbálták a pénzügyőrök megállítani, az üldözött jármű vezetője azonban felgyorsított és elhajtott. A csempészek több kilométer után Fehérgyarmat és Penyige között álltak meg, a sofőr és utasa a járművet hátrahagyva menekült el, rendőrök segítségével sikerült elfogni őket.

A jármű utas- és csomagterében mintegy 4500 doboz adózatlan cigarettát találtak a NAV munkatársai.

A mintegy hatmillió forint értékű csempészárut és a gépjárművet lefoglalták, a sofőrt és utasát orgazdaság elkövetése miatt feljelentették a pénzügyi nyomozóknál - tette hozzá a sajtóreferens.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!