Tündérszépek

2022.07.19. 17:38

Felfedezték Budapesten a gyönyörű erdélyi lányt

A 21 éves Nagy Nóra álma volt, hogy Budapesten élhessen. Most a fővárost és Pest megyét képviselheti a Tündérszépek országos szépségverseny döntőjében.

Sz. A.

A kézdivásárhelyi lány jelenleg Budapesten él, és amellett, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen nemzetközi gazdálkodás szakon tanul, még kozmetikus iskolába is jár. A 21 éves Nóri szerint

ami nem jelent kihívást, az nem is okoz változást.

Ő változást is vár a  Tündérszépektől, ami kihívást is jelent neki. Mint elárulta, hirtelen elhatározásból jelentkezett a versenyre. Úgy véli egyébként, hogy a kisugárzás alapja az önbizalom: fontos, hogy tisztában legyünk az értékeinkkel, egyediségünkkel, de ne másoknak akarjunk megfelelni, és ne másokat utánozzunk. Fontosnak tartja azt is, hogy egészséges legyen az életmódunk, de a léleknek is adjuk meg, amire vágyik. 

Az erdélyi szépség most Budapestet és Pest megyét képviseli a döntőben. A Borsnak a közelmúltban elmondta: nagy álma volt, hogy a fővárosunkban élhessen. A szépségipar egyébként nem idegen pálya a családjában. négy évvel idősebb bátyja is modellkedett.

A lányoknak ráadásul nagyszerű mentorok is segítenek majd. Háziasszony-mentorunk ezúttal Kárpáti Rebeka 2013-as Miss Universe Hungary lesz, két mentortársa pedig a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter lesz. 

Nézd meg Nóri többi fotóját is!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!