Sport

2018.10.11. 09:41

Kisvárda Master Good SE - Vácon ért véget a szép sorozat

Kisvárda - Jól szállt be Kordowiecka, kiállítás a hajrában, kevés hiányzott a végén.

Kisvárda - Jól szállt be Kordowiecka, kiállítás a hajrában, kevés hiányzott a végén.

Szerdán az NB I. hatodik fordulójában Vácon lépett pályára az eddig még veretlen Kisvárda Master Good SE együttese. A hazaiaknál Szilágyi Zoltán sérülés miatt nem számíthatott Kuczora Csenge és Barján Bianka játékára, kisvárdai oldalon viszont pályára léphetett az előző találkozót kihagyó Moréna.

A találkozó elején a Vác sok mozgással, rengeteg betöréssel szétszedte a kissé statikus kisvárdai falat szabaddobásokat, kiállításokat harcolva ki ezzel. Guialo a tizenegyedik percben már a második büntetését töltötte a kispadon. Továbbra is a váciak diktálták a tempót, az ő akaratuk érvényesült. A félidő közepén a vendégek mestere kikérte első idejét, a pausa után Pásztort Kordowiecka váltotta a kapuban és remek védéseinek, valamint a felkeményedő védekezésnek köszönhetően meccsben maradt a Kisvárda.

Buta szabálytalanság

Két Kordowiecka védéssel és két üres kapus góllal indult a második játékrész. Szívósan tapadt ellenfelére a kisvárdai csapat, a kissé fáradó Vác egyre tanácstalanabbá vált a vendégek kapuja előtt. A 49. percben Hakunova találatával először vezetett a szabolcsi gárda, Radojevics meg is duplázta rögtön. Az utolsó öt percre egyenlő állással fordultak a felek, majd a frissen beállt Benkó találatával ismét a vendégek vezettek. A horvát jobbszélső buta hibájának köszönhetően azonban Kácsorék emberelőnyben újra átvették a vezetést és megnyerték a találkozót. Ezzel a Kisvárda elszenvedte szezonbeli első vereségét.

Kézilabda: Női NB I., 6. forduló

Vác–Kisvárda Master Good SE 25–24 (14–13)

Vác, 500 néző, v.: Bíró, Kiss.

Vác: Arenhart – Jovetic 1, Hámori 6, Helembai F. 1, De Souza 5 (5), Kácsor 4, Radoszavljevics 2. Csere: Suba (kapus), Szabó K. 3, Szondi, Szamoránsky P. 1, Diószegi 2. Edző: Szilágyi Zoltán.

Kisvárda: Pásztor – Orbán 2, Dragut 1, Radojevics 5/3, Milonovic-Litre 1, Hakunova 4, Avgyekova 1. Csere: Kordowiecka (kapus), A. Klikovac 1, Guialo 3, Morena 4, T. Milosevics, Benko 2, Rebicova. Edző: Vlatko Djonovics

Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–1. 15. p.: 8–4. 21. p.: 11–7. 25. p.: 12–11. 38. p.: 17–16. 45. p.: 21–19. 52. p.: 21–23. 57. p.: 24–24

Kiállítások: 8, ill. 16 perc. Hétméteresek: 7/5, ill. 3/3.

Szilágyi Zoltán: – Nagyot küzdöttünk ismét és a kritikus percekben helyén volt újra a szívünk és az eszünk.

Ezzel és szurkolóink segítségével jutottunk át a holtponton. Külön örülök annak, hogy a védekezésünk végig igen jó

volt.

Vlatko Djonovics: – A világ legszínvonalasabb női kézilabda-bajnokságához nem volt méltó a játékvezetés.

BB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!