Semmittevés

2024.04.27. 13:36

A főpolgármester csak ígérgetett, tétlenkedett, most nincs mivel kampányolnia

Karácsony Gergely azért kampányol, hogy újabb öt évig lehessen főpolgármester, mint beismerte, a főnökei, Gyurcsányék támogatásával. Hamis ígéretek helyett most azzal próbál szavazatokat szerezni, hogy a többi jelölt kampányát kritizálja, ami nem csoda, mert 2019 óta nem tett szinte semmit – írja a Metropol.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2024. február 28-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A főpolgármester semmittevése feltűnő, ahogy az is, hogy 2019 óta a főváros a csőd szélére került, ellepte az utcákat a kosz és a szemét, valamint soha nem látott dugók akadályozzák az autós közlekedést.

Vitézy Dávid például a közösségi médiában szembesítette azzal Karácsonyt, hogy a 2019-es kampánya idején tett 135 ígéretéből 93 nem teljesült. Vitézy ki is hívta Karácsonyt egy főpolgármesteri vitára, de ő kitért ez elől. Kettejük vitája ráadásul itt nem szakadt félbe, Karácsony Gergely ugyanis az egyik napilapnak adott interjújában azzal dicsekedett, hogy az elmúlt 30 évben senki sem szerzett be annyi új trolit, villamost, mint ők. Vitézy Dávid erre reagálva, úgy fogalmazott, hogy 

az utolsó sikeres villamos- és trolibusz-közbeszerzés Budapesten 2014-ben volt, mindkét szerződést ő írta alá, 108 új trolira és 124 új villamosra. 

Azóta is ezekből a keretszerződésekből érkeznek Budapestre az új alacsony padlós Solaris trolik és CAF-villamosok.

Ebben a ciklusban egyetlen villamostendert sem sikerült kiírni, ahogy egyetlen darab új trolibuszra sem kötött szerződést Budapest.

A Metropol arról is ír, hogy Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje elindította a Kamumétert, amire véleménye szerint azért van szükség, mert  a választási kampányban rendszerint elindulnak a felelőtlen ígérgetések, ebben pedig Karácsony Gergely a legjobb. 

Emlékeztetnek arra is, hogy a főváros legfontosabb jövedelmi forrása, 

az iparűzési adóból származó bevétel Karácsony Gergely főpolgármesteri hivatali ideje alatt 85 százalékkal nőtt, vagyis közel duplájára emelkedett.

Amint az a Nézőpont Intézet közleményéből kiderült, a főpolgármesteri ciklus alatt Karácsony Gergely és az általa kinevezett Gyurcsány-közeli vezetők közel 1100 milliárd forint iparűzésiadó-bevétellel gazdálkodhattak – ennek ellenére mégis a csőd szélére került a főváros. 

Míg 2019-ben a Tarlós István vezette fővárost illető iparűzésiadó-bevétel a 164 milliárd forint volt, 2024-ben a Karácsony-féle városvezetés számára már 303,5 milliárd forint állhat rendelkezésre. 

További részletekért és az eredeti, teljes cikkért kattintson IDE. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában