Magyarország

2010.12.02. 16:38

LMP: a Fidesz generációkra előre bebetonozza akaratát

<p>Az Alkotmány módosításának módja ellen tiltakozik az LMP. Schiffer András, a párt frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: nem szabad engedni, hogy egy pártszövetség a pillanatnyi kétharmadával visszaélve generációkra előre bebetonozza az akaratát.</p>

Schiffer András úgy fogalmazott: az alkotmány koncepciója megerősítette, hogy helyes volt az a korábbi döntés, hogy kivonultak az előkészítő munkából. Hozzátette: az országnak egy pártszövetség fog Alkotmányt adni, amit úgy tűnik, két cikluson keresztül módosítani sem lehet. Az LMP frakcióvezetője szerint a Fidesz érvelhet azzal, hogy az ellenzék kifogásolta a hetente történő alkotmány-módosítást, ugyanakkor egy pillanat volt áprilisban, amikor kétharmados támogatottsága volt, ezzel visszaélve akarja bebetonozni az akaratát.

Mint mondta, hiába lehet más pártnak 2014-ben kétharmada, nem fog tudni módosítani. A politikus értetlenségét fejezte ki, hogy miért kell nagyobb legitimáció a módosításhoz, mint magához az új Alkotmányhoz.

A frakcióvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz kampányában hallgatott az alkotmányozási szándékáról, a folyamatot pedig a Parlament falain belül végezte, nem adott lehetőséget más társadalmi csoportoknak, hogy részt vegyenek a munkában.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!