Autó - Motor

2015.04.30. 13:10

Juhász Csaba: Kategóriagyőzelem a Miskolc Rally-n!

Interjú Juhász Csaba autóversenyzővel, a 21. Steelvent Miskolc Rally után.

Interjú Juhász Csaba autóversenyzővel, a 21. Steelvent Miskolc Rally után.

Hazai környezetben miként sikerült a rally számodra és a navigátorod Juhász Zsolt számára?

- Kategória első és a 2WD+ kupa 2. helyén zártuk a futamot. Önmagában ez jó eredmény lenne, de mivel a kategóriában sajnos a második gyorsasági végére mindenki feladta a küzdelmet, ezért csak a 2WD+ kupa 2. helyét emelném ki. Ahhoz képest, hogy mennyi gondunk volt, ez egy nagyon jó eredmény.

Az első gyorsaságin nagyon álmosan kezdtem, de a technika ördöge gondoskodott róla, hogy hamar felébredjek. A sebességváltó elkezdte dobálni a hatodik fokozatot, így egy kézzel fogtam a sebességváló kart. Az utolsó hosszú egyenesig ez működött is, de onnantól már ez sem segített.

A második szakaszon még kétszer sikerült hatodikba tenni az autót, ennek örömére el is vittem a második lassítót. Az egyik gumi a lassítóból beszorult a kocsi alá, kb 1 km után megszabadultunk tőle, aztán jöhetett a száguldás 157km/h-val. Mert, hogy az autó ennyit megy ötödikben. Aki ment már ezeken a szakaszokon az tudja, hogy ez a sebesség mennyire kevés ezekre a pályákra. (Csak a Fónyon összesen kb 35 másodpercet mentünk 5. leszabályzáson).

Ráadásul a Hollóháza gyorsasági végére mindig túlmelegedett a motor, ezért az utolsó 2-3 km-t csak fél gázon legurultuk.

Ennek ellenére sikerült célba érnünk és rengeteg pontot szereznünk. A legnagyobb pozitívum talán az autó remek vezethetősége volt, ami két dolognak köszönhető: A spéci Pirelli gumiknak, amiket Mezey Tomitól kaptunk és Kovács Zoli áldásos munkájának, amit a hátsó futóművön végzett.

Hogy tetszett a prológ, húzgáltad-e a kéziféket?

- A prológon egyik partnerünk fiát próbáltam szórakoztatni, remélem jól érezte magát. Sajnos a pálya minősége ekkora már horrorisztikus volt. Nagyon sajnálom, mert a nézők nem azért jöttek ki, hogy gurulgató autókat nézzenek péntek délután a Rally ünnepén. Ilyen körülmények között viszont nem lehet gyorsan menni egy aszfaltra beállított autóval.

Legközelebb a Velenje Rally-n szeretnénk rajthoz állni. Még nem tudjuk, hogy a Hondával, vagy a Megane-nal. Egyelőre próbálják megjavítani a Honda sebességváltóját és megszüntetni a motor melegedését.

Ha ez sikerül határidőre, akkor Honda, ha nem, akkor Megane.

Köszönjük Partnereink segítségét!

- Hajósi Miklós -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!