Autó - Motor

2016.12.19. 08:15

Téli felkészítés - A szakértő elárulja, mikre figyeljen oda

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Így december derekán egyre hidegebb az idő, hajnalban pedig már kemény fagyok is vannak. Nagyon fontos, hogy az autónkat felkészítsük ezekre az állapotokra, mert különben kellemetlen meglepetések érhetnek minket.

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Így december derekán egyre hidegebb az idő, hajnalban pedig már kemény fagyok is vannak. Nagyon fontos, hogy az autónkat felkészítsük ezekre az állapotokra, mert különben kellemetlen meglepetések érhetnek minket. A nem megfelelő műszaki állapotban lévő gépjárművünkkel a latyakos, jeges utakon akár balesetveszélybe is kerülhetünk. A szakértő most abban segít nekünk, hogy mikre érdemes leginkább odafigyelnünk, hogy könnyen vegyük a téli akadályokat!

– Teljesen mindegy, hogy egy 2-3 éves autóról beszélünk, vagy egy 8-10 évesről, a tél előtti felkészítés mindegyik számára éppen olyan fontos! – mondja Tüdős Tamás, a Ford Solymár szerviz igazgatója, aki azt is elárulja, mikre érdemes leginkább figyelnünk!

1. Gumiabroncsok

Ha a hőmérséklet 7 °C alá esik, célszerű felszerelni a téli gumikat, amiken a kötelező minimális bordamélység 4 mm. Ha ennél kopottabb a gumi, akkor azokat már nem szabad felszerelni, hanem le kell cserélni. Nagyon fontos, hogy a guminyomás is a megfelelő értéken legyen, mert csak így érhető el a megfelelő tapadás. Ezt érdemes 2-3 hetente ellenőrizni.

2. Ablakok, ablaktörlő, ablakmosó

Ha a szélvédőn kavicsfelverődés van, javíttassuk meg azt szakemberrel, mert a hidegben a feszültségek miatt az akár el is repedhet. Tartsunk az autóban jégkaparót, jégoldót, hogy reggel gyorsabb lehessen az indulásunk. A téli idő beköszöntével fontos, hogy ellenőrizzük le az ablaktörlőlapátok állapotát, mert a kopott, szakadt gumijú lapát nehezíti a „tisztánlátásunkat”. A szakértő azt is tanácsolja, hogy a nagy hideg beköszönte előtt érdemes elvinni autónkat egy téli felkészítésre, azonban ha ezt mégsem tennénk meg, cseréljük le a nyári ablakmosó folyadékot egy télire, ami ellenáll a fagynak, és így elkerülhetjük a nem várt meglepetéseket is.

3. Világítás

A korai sötétedés miatt többet használjuk a világítást is. Fontos, hogy az összes lámpa működjön, valamint a fényszórók megfelelően legyenek beállítva. A műszerfal és a kezelőgombok háttérvilágítását, valamint az utastér és a csomagtartó lámpáit is ellen­őrizzük!

4. Akkumulátor

Fontos a megfelelően működő akkumulátor, mert a nagy hidegben csak így biztosított az indulásunk. Érdemes az akkumulátort ellenőriztetni szakszervizben, ahol egy speciális műszerrel megállapítják, hogy milyen állapotban van. A téli időszakban több elektromos fogyasztót használunk, ezért ha van lehetőségünk, 2-3 hetente töltsük fel az akkumulátorunkat!

5. Motorolaj

Rendszeresen szükséges ellenőrizni az olajat és az olajszintet. A szervizfüzet meghatározza, hogy milyen sűrűn szükséges a csere, de fontos, hogy ne csak a km-t nézzük, hanem az időt is vegyük figyelembe. Aki csak keveset használja az autót, annak is ajánlatos lecseréltetnie a megadott idő elteltével.

Utántöltésnél pedig arra kell figyelnünk, hogy a megfelelő, a benne levővel azonos specifikációjú olajat öntsünk a rendszerbe.

6. Fék

Télen, na és persze nyáron is nagyon fontos, hogy rendben legyenek a fékek. Ellenőrizzük vagy ellenőriztessük a fékbetétek, a féktárcsa, a fékdob állapotát, valamint azt, hogy megfelelő-e a fékfolyadék szintje! A fékfolyadékot kétévente szükséges cserélni.

7. Hűtőfolyadék, légszűrő, ékszíj

Nagyon fontos, hogy a motor hűtőfolyadékának a fagytűrő képességét is megvizsgáljuk, mert ha a hűtőfolyadék megfagy, komoly motorkárosodásokat is okozhat. Ez gyakorlatilag egy 2 perces vizsgálat, de sok kellemetlenségtől óvhat meg bennünket. Fontos, hogy a hűtőfolyadékot le kell cserélni négyévente, mivel a korróziót meggátoló adalékok mellett olyan összetevői is vannak, amelyek kenést biztosítanak több alkatrésznek. Szükséges a levegőszűrőt is ellenőrizni, mert a rajta lévő szennyeződések a párás időben akár teljesen eltömíthetik a szűrőbetétet, ami megnövelheti a fogyasztást is. Vizsgáljuk – vagy vizsgáltassuk – át a hajtószíjakat, mivel a hideg próbára teszi azokat is. A reggeli nyikorgás jelezheti az elhasználódásukat. Télen az autó több „áramot fogyaszt”, elég csak az ablaktörlő és a ködlámpa gyakoribb használatára gondolni, ezért fontos a megfelelő állapotuk.

8. Zárak

Kellemetlen meglepetés érhet minket reggel, ha a zárak befagynak, ezért érdemes még a fagyok beállta előtt a zárakat zárolajozó jégoldóval befújni.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!