A szent család a baktalórántházi idősekhez is ellátogatott

Imádkozva és énekelve boldog és örömteli órát töltöttek el együtt az otthonban
Imádkozva és énekelve boldog és örömteli órát töltöttek el együtt az otthonban
Baktalórántháza – A lakók közül néhányan aktív részesei voltak ennek a hagyomány­ápolásnak.


„Szállást keres a Szent Család, de senki sincs, ki helyet ád, nincsen aki befogadja, Őt, ki égnek, s földnek ura. Legalább ti, jó emberek, fogadjátok a kisdedet, házatokra boldogság száll, ha betér az égi király…” E gondolatok jegyében az idén decemberben immár harmadik alkalommal volt a helyszíne a baktalórántházi idősek otthona a szent család-járás népi hagyományának. A szent család-járás hagyománya során korábban olyan családokat kerestek fel, akik szívesen befogadták a szent családot, és szállást adtak nekik éjszakára. Így került el minden nap más-más családhoz a szentkép.

Felidézték a múltat

– A helyi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) kezdeményezésére az idén az idősek otthonában lakók örömére most is elvittük a szentképet, hogy ők is részesei lehessenek az adventi készülődésnek, az élet alkonya felé közeledve megszülethessen az ő szívükben is a Kisjézus, és szeretettel gondoljanak a saját családi életükre is – tájékoztatta lapunkat Némethné Csubák Éva, a baktalórántházi KÉSZ elnöke.

– A lakók között vannak ugyanis olyan időskorúak is, akik fiatalabb korukban aktív részesei voltak ennek a szép hagyományápolásnak, és ők maguk is otthonukba fo­gadták a Kisjézust, Szent Józsefet és Máriát egy napra és egy éjszakára, amíg még a saját kis hajlékukban lakhattak együtt párjukkal és gyermekeikkel. Együtt imádkozva, énekelve, boldog és örömteli órát töltöttünk el az otthonban az égő adventi gyertya fényében.

– Köszönjük Kresznóczki Istvánné Ilonának, hogy az intézmény nevében fogadta a szentképet, és segített végigénekelni a már csak szájhagyomány útján fennmaradó szép énekeket. Öröm volt látni a csillogó, boldog, könnyes, idős szempárokat és azt a buzgó lelkesedést, ahogyan a dalokat énekelték. Az imaóra végén kisgyermeki boldogsággal bontogatták az ajándékba kapott karácsonyi cukorkát. Bennünket szintén boldogság töltött el, hogy örömet, szép lelki élményt szerezhettünk a Megváltó-várás ünnepi időszakában, karácsonyra készülve idős, beteg keresztény testvéreinknek – tette hozzá a KÉSZ helyi elnöke.

KM



Baktalórántháza.
SZON.HU






hirdetés