boon-sportoldal

2008.04.20. 21:51

A „klasszikusok” ismét jól beváltak

<p>Az idei esztendő második futamát ózdi központtal rendezték meg a múlt hét végén a rallytúra bajnokságban.</p>

Az első osztályú rallyversenyekről is jól ismert Ózd és Sáta közötti, valamit királdi körgyorsaságin „csapatta” vasárnap a rallytúra-bajnokság mezőnye. A szakág harmadik vonalaként számon tartott, önálló sorozat idei második viadalára több mint 130 páros nevezett be. A pilótákat, a navigátorokat és a versenyautókat azonban már szombaton is láthatta a többezer érdeklődő, hiszen az ózdi stadion centerpályáján tartották meg a körversenyt. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a résztvevőket és a nézőket sem, hiszen jókora dagonyában, és részben szakadó esőben zajlott le a felvezető program. Igaz, a jókora érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, minthogy a kellemetlen külső körülmények ellenére mindenki kitartott, így amikor a salak „elfogadható” állapotba került, akkor már a látvány dominált, különösen a hátsó kerekes autók esetében.

A vasárnap korán kelt az RTE mezőnye Ózdon, ugyanis a stadionban felállított Park Fermé-ből az első autó reggel hét órakor gördült ki. A nap első két gyorsasági szakaszát még vizes, csúszós úton tették meg a párosok, látványos árokjárások és borulások színesítették a küzdelmet. Az utolsó négy mért szakaszra hiába száradt föl az aszfalt, a kihordott sár rendkívül csúszós maradt, ezért nézői szempontból kimondottan látványos órákat produkáltak a túrások.

Árokjárás, borulás

- Valóban voltak borulások, a technikás és közkedvelt pálya sok versenyzőt megtréfált – vonta meg a hétvége mérlegét dr. Ádám Antal főszervező. – Emiatt többször meg kellett állítanunk a versenyt, de a némi csúszás ellenére minden zökkenőmentesen zajlott. Azt sajnálom csupán, hogy szombaton a körversenyen nem úgy alakult az időjárás, ahogy elterveztük, a vasárnap viszont igazi kikapcsolódást kínált mindazoknak, akik kilátogattak valamelyik gyorsasági szakaszra. Úgy érzem, a rendezvényünk újfent bebizonyította, hogy helye van a rallytúra naptárban, és a versenyzők visszajelzése is pozitív volt a két napról. Bízom abban, hogy a meglévő támogatóink a továbbiakban is megmaradnak, így jövőre, két év múlva tovább tudjuk vinni, ezt a már hagyományosnak számító áprilisi rendezvényt.

Nagyjából hasonlóan vélekedett a „tökszögi” kanyarban Mészáros Iván, a Rallytúra Egyesület elnöke is. Mint megjegyezte: az elmúlt három napban a rendezőkkel együtt ő is keveset aludt, de a kétnapos száguldás kárpótolta a korábbi erőfeszítésekért.

Szívesen jövünk

- Minden flottul ment, a 130 autó pedig remekül csatázott Ózdon – fogalmazott Mészáros Iván. – Örömteli, hogy ebben a bajnokságban is egyre több a komolyabb autó, ami egyértelműen emeli a sorozat színvonalát. Ez az a mezőny, amelyet logisztikai szempontból még kezelni lehet, és ezt az ózdiak kiválóan meg is oldották. Egyértelmű, hogy amíg Ádám Antalék vállalják ezt a futamot, addig mi szívesen jövünk a városba, mert olyan létesítményi háttérrel és gyorsasági szakaszokkal rendelkeznek, mint kevesen az országban.

A környék rally fanatikusai tehát két héttel a szezonnyitó egri futam után, és ugyanennyire a 15. Szemerei Transport Miskolc Rally előtt szinten tartották az érdeklődésüket a szakág iránt. Nem volt nehéz, hiszen a túrások ismét látványos és izgalmas viadalt vívtak, Ózd pedig hagyományosan rendezésből nyújtott kiválót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!