Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.03.30. 19:59

„Azt hittem, összedől a ház”

<p>Miskolc&#160; - "Azt hittem, összedől a ház" – idézi fel a soha nem tapasztalt ijedelem első pillanatait Szűcsné Bander Hörcsik Csilla. Az Avasalja utca 12-ben laknak.</p>

A kertben pihent ebéd után a ház asszonya. Egyszercsak: égszakadás-földindulás.
– Azt hittem, összedől a ház – idézi fel a soha nem tapasztalt ijedelem első pillanatait Szűcsné Bander Hörcsik Csilla. Így folytatja:
– A kertben pihentem ebéd után, a két fiú bent a házban, a nagyszobában, a férjem nem volt otthon. Egyszercsak óriási robbanást hallok, és azt látom, hogy a kertben több méter magasra felrepül a két aknafedő. Meg a szomszédban. Robbanás a házból is. Üvöltöttem a fiúknak, hogy rohanjanak ki. Kiszaladtunk az utcára, mint a többiek is, a szomszéd házakból. Ott is lerepülve az aknafedők. És olyan szag, amihez hasonlót már korábban is éreztünk néha. Nem tudtuk, mi következik.

Viszonylag szerencsésen

Ezután – meséli – kicsit megnyugodtak, látva, hogy nem történik semmi. Szűcsné hívta a tűzoltókat, akik pillanatokon belül megérkeztek, és azután ők riasztották a többieket.
– Le a kalappal a tűzoltók, a rendőrök, a katasztrófavédelmisek, és mindenki előtt, aki érkezett – mondja Csilla. Nemcsak a gyorsaságuk, hanem a kedvességük, hozzáállásuk miatt is.
Szűcsné és a többiek találgatták, mi történhetett. A szembeszomszédasszony – aki feljebb lakik, őket nem érte el a robbanás – „megfejtette” a rejtvényt. Pontosan leírta, szerinte mi okozhatta a robbanást. Nem azt, hogy konkrétan milyen anyag, hanem, hogy mi módon.
Szűcsnéék viszonylag szerencsésen megúszták, nekik csak a WC-csészéjük robbant szét. De a szomszédaiknál óriási volt a pusztítás. Csilla áldja valamennyiük jó sorsát, hogy senki nem sérült meg. De tragédia is történhetett volna.
Nem érti, mint ahogy más se, hogy a gázmesteri vizsgával rendelkező férfi hogy tehetett ilyet, amikor tudnia kellett: emberek életét veszélyezteti.
Szabados Gábor

Összefoglaló a detonációról:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!