Homok közt gyöngyöt találni

Azóta ugyan változott a nevük

(megszűnt ugyanis a mögötte

álló irodalmi lap, az Új

Holnap, és új alakult helyette a

Műút), ma Műgond

studióként működik, de a

lényeg ugyanaz, tehetséges fiatalok

számára próbálja

segíteni a pályakezdést. A

studió vezetője Fecske

Csaba.

ÉM: Mesélne a

kezdetekről?

Fecske Csaba: Azok már

jóval korábban voltak. Előtte is

kerestek meg fiatalok, el-elhozták a verseiket,

prózájukat, hogy nézzem meg,

mondjak véleményt. Bárki

jött, őszintén megmondtam. Volt egy

kis roma srác, Tóth Olivér, a

perecesi vájárképzőbe

járt, neki sokat javítgattam a verseit.

Mindig erős kritikával illettem, de

jött mindig újra.

Becsültem érte. Kötete is jelent meg

azóta, főiskolára is került, de

nem tudom, mi lett vele. Régen nem hallottam

felőle. Szóval ez is az

előzmények közé tartozott,

amikor 2004-ben megkeresett engem Dobrik

István és

Görömbölyi

László, az Új

Holnap vezetői a studió

ötletével. Örömmel

vállaltam.

ÉM: Hogyan került kapcsolatba a

fiatalokkal?

Fecske Csaba: A helyi sajtóban,

és az Új Holnapban jelentek meg a

felhívások, Úgy harmincan

jelentkeztek az elején, főleg

középiskolások, persze volt, aki

csak egy-két alkalommal jött.

Később baráti körré

alakult a studió, kéthetente

szerdánként 4 és 6

között találkoztunk – s

találkozunk ma is, olyankor mindig

megtalálható vagyok a

Petró-házban. Mindenki

felolvassa az új dolgait, én

véleményt mondok, meg persze mindenki

elmondja a véleményét. Szeretek

felfedezni, homok között gyöngyöt

találni.

ÉM: Sokat sikerült?

Fecske Csaba: Sok a tehetséges

fiatal, de a kezdeteknél voltak az igazán

kiemelkedőek. Balajthy Ágnes, Korpa

Tamás nevét említeném,

ők már ott vannak a pályán.

Vannak még, akikben ott a tehetség, s

akik talán vihetik valamire.

ÉM: Ön szerint mitől

függ, hogy kinek sikerül?

Fecske Csaba: Már az

elején észre lehet venni, hogy ki mutat

nagyobb tehetséget. Ők ketten dolgoznak,

alázatosak a műfajjal, szerények,

igazán műveltek. Ez a legfontosabb. Nem

szabad elszállnia senkinek

önmagától, sokan esnek ebbe a

hibába. Kell a becsvágy is, de

mindemellett szorgalmasnak kell lenni, és

kitartónak.

ÉM: Hogyan tud segíteni a

studiósoknak?

Fecske Csaba: Igyekeztem

lehetőséget biztosítani nekik a

megjelenésre. Csoportosan jelentek meg az

Új Holnapban, a

kárpátaljai Együttben, a

nyíregyházi Partiumban. A

tehetségesek szólóban is tudtak

publikálni. Egy antológiát is

kiadtunk 2007-ben Úton valahová

címmel a Bíbor kiadó

gondozásában. Vezetőjével,

Borkúti

Lászlóval, és Dobrik

Istvánnal közösen rostálgattuk

a műveket, így jött össze a

kötet, amelyben kilenc fiatal szerepelt. A magjuk

azóta elment egyetemre, Debrecenbe.

Bár tartjuk a kapcsolatot, ritkábban

találkozom velük. Az Új Holnap

megszűntével pedig újabb korszakunk

kezdődött. Indult a Műút, de nagy

szomorúságomra kevésbé

kapnak szerepet benne a studiósok.

ÉM: Mi lehet ennek az oka?

Fecske Csaba: Egy

másféle szerkesztési

koncepció, talán meg is lehet

érteni. A másféle

izlésvilág. A Műút modern

vonalat képvisel, s vannak helyben

élő művészek, akik

tradicionális költők. Én nem

panaszkodhatom, hiszen az én verseimet

közlik. Publikál néhány helyi

fiatal is, így például

Málik Roland, Kupcsik

Lidi, de több, helyi, ismert szerző

nem kap lehetőséget, köztük a

studiósok sem. Szerintem más rangos

folyóiratok, így a Jelenkor, az

Alföld megtalálta a helyes

arányt az országos és a helyi

irodalom kezelésében.

ÉM: Ön rengeteget publikál,

és nem csak a Műútban. A napokban

jelent meg legújabb

verseskötete...

Fecske Csaba: Tematikus

kötetről van szó az eddig írt

szakrális és bibliai

témájú verseimet tartalmazza

„Akinek arcát viselem”

címmel. Folyóiratokban mind megjelentek

már, így egybegyűjtve azonban

teljesen mást mutatnak. A mai

költészet már modernebb, de

talán szerethető versek.

Néhány éve jött az

ötlet, hogy tematikus köteteket adjak ki,

már megjelent a Visszalopott idő, amely

szonetteket tartalmaz, és szeretném

erotikus verseimet és a

szülőföldhöz

kötődőeket is egy-egy csokorba

gyűjteni. Ez utóbbiról –

Szögligetről – olyasmit

képzelek, mint Illyés

Gyula: Puszták népe, vagy

Sütő András:

Anyám könnyű álmot

ígér művei, azaz vegyes műfajt,

naplószerű szépprózát,

fotókkal, más dokumentumokkal. Magamnak

is tartozom vele.

ÉM: Sokan a gyermekkoruktól

ismerik, hiszen minden óvodás

találkozik a gyerekverseivel. Vannak még

a tarsolyában?

Fecske Csaba: Tavaly jelent meg a

Tolvaj szél című kötet,

talán a legszebb könyvem lett. Vannak

svéd típusú gyerekverseim,

és meséim is, de ez

utóbbiakról még nem

döntöttem, hogy szeretném-e őket

nyomtatásban látni.

Mit jelentett a studió?

Balajthy Ágnes (egyetemi

hallgató): 15 éves voltam, amikor

indultam egy irodalmi pályázaton.

Fecske Csaba volt az egyik

zsűritag, s mivel helyezett lettem, ezért

kérdezte meg, nincs-e kedvem járni.

Inspirációt adott. Úgy tudta

csinálni, hogy szabadjára engedett

minket. A kortárs irodalomban nehéz

tájékozódni, ő

megtanított bennünket. Megismertetett

bennünket a folyóiratokkal, új

köteteket, olvasmányokat ajánlott.

Én most főleg irodalomkritikával

foglalkozom, és a debreceni egyetem

művészeti folyóiratát

szerkesztem.

Korpa Tamás (egyetemi

hallgató): 2004-ben részt vettem egy

irodalmi pályázaton, amit a vers

kategóriában meg is nyertem, így

kerültem a studióba. 15-20 főből

állt akkor a csoport, s nagyon sokat

segített a kortárs irodalomban

való tájékozódásban.

Többször szerepeltünk irodalmi lapokban

is, a Zempléni Múzsában, az

Ezredvégben, a Partiumban. 2006-ban

kerültem el Miskolcról, sokat

köszönhetek Fecske Csaba

támogató szeretetének. Szerintem

még egy ilyen, állandó

jellegű műhelymunka nincs az

országban, mint a Fecske

Csabáé. Azóta is

rendszeresen jelennek meg verseim az ország majd

minden irodalmi lapjában, én magam pedig

lapalapító-főmunkatársa

lettem az Új hegyvidék című

irodalmi folyóiratnak.

Balajthy Ágnes (egyetemi

hallgató): 15 éves voltam, amikor

indultam egy irodalmi pályázaton.

Fecske Csaba volt az egyik

zsűritag, s mivel helyezett lettem, ezért

kérdezte meg, nincs-e kedvem járni.

Inspirációt adott. Úgy tudta

csinálni, hogy szabadjára engedett

minket. A kortárs irodalomban nehéz

tájékozódni, ő

megtanított bennünket. Megismertetett

bennünket a folyóiratokkal, új

köteteket, olvasmányokat ajánlott.

Én most főleg irodalomkritikával

foglalkozom, és a debreceni egyetem

művészeti folyóiratát

szerkesztem.

Korpa Tamás (egyetemi

hallgató): 2004-ben részt vettem egy

irodalmi pályázaton, amit a vers

kategóriában meg is nyertem, így

kerültem a studióba. 15-20 főből

állt akkor a csoport, s nagyon sokat

segített a kortárs irodalomban

való tájékozódásban.

Többször szerepeltünk irodalmi lapokban

is, a Zempléni Múzsában, az

Ezredvégben, a Partiumban. 2006-ban

kerültem el Miskolcról, sokat

köszönhetek Fecske Csaba

támogató szeretetének. Szerintem

még egy ilyen, állandó

jellegű műhelymunka nincs az

országban, mint a Fecske

Csabáé. Azóta is

rendszeresen jelennek meg verseim az ország majd

minden irodalmi lapjában, én magam pedig

lapalapító-főmunkatársa

lettem az Új hegyvidék

című irodalmi folyóiratnak.