Új magyarság? Új Európa?

„Szent István király ezer éve szinte lehetetlen feladatra vállalkozott az akkori Európában...” - Interjú Lukács László piarista atyával, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fősikola alapító rektorával.

Lukács László piarista szerzetes, a Sapientia Főiskola dogmatika tanára, a Vigilia főszerkesztője a kezdetektől fogva vizsgálja a rendszerváltozás utáni magyar társadalom és egyház életének történéseit. A témával kapcsolatban számos tanulmánya jelent meg magyar- és idegen nyelven. Talán nem véletlen, hogy párhuzamot von Szent István király munkássága és a rendszerváltozás vívmányai között.

ÉM: Augusztus 20-a a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Miként kapcsolódhat az egyik legrégibb magyar ünnepnap a Berlini Fal lerombolásának közelmúltbeli jubileumához?

Lukács László: Alig egy hete ünnepelték a berlini fal leomlásának 20. évfordulóját. A Fal a megosztottság, sőt az ellenségeskedés, a diktatúra szimbólumává vált egész Európa számára. Ekkor azonban megnyílt annak a lehetősége, hogy a kontinens keleti felének országai is békésebb, boldogabb jövőt építsenek maguknak; hogy Európa népei ne a folytonos háborúskodásban pusztítsák egymást és önmagukat, de ne is egy impérium parancsuralmi rendszere tartsa őket kordában, hanem szabad nemzetek szabad, egymással mégis szolidaritást vállaló közösségévé váljék Európa. Szent István ezer éve szinte lehetetlen feladatra vállalkozott az akkori Európában: egyrészt megvédeni a hazát a szomszédos birodalmak hatalmi befolyásától, másrészt viszont átvenni minden lelki, szellemi, kulturális értéket a nálunk fejlettebb országoktól. Legenda és valóság a lényegre mutat rá: amikor életműve összeomlani látszott, a Boldogasszony oltalmába ajánlotta országát – tehát Istenre bízta rá. Magyarságtudat és európai tágasság, jog és erkölcs, kultúra és hit az ő szemében szintézist alkotott az Isten előtt vállalt felelősség tudatában.

ÉM: Az ünnep minden évben számvetésre késztet: múltunk tükrében nézünk szembe jelenünkkel és jövőnkkel. Mit jelent ma magyarnak lenni oly nehezen bontakozó új „jogállamunkban”, és mit az Unióvá formálódó Európában?

Lukács László: A közelmúlt történelme sok elrettentő példával mutatja, hogy igazi szabadság nem létezik az erkölcsre támaszkodó jogrend nélkül. Hatalomra került diktátorok törvénnyé kiálthatják ki a jogtalanságot, a szabadság önmagában még a korlátot nem ismerő önzés és a féktelen szeszély melegágya is lehet. A törvényalkotásnak olyan alapértékekre kell épülnie, amelyeket nem lehet megkérdőjelezni és kijátszani, amelyek fölötte állnak minden emberi manipulációnak. Szent Istvánnak Isten jelentette a törvény és rend, a kultúra és a nemesedő emberség megföllebbezhetetlen garanciáját.

ÉM: Mai világunkban van-e ilyen garancia, egymásért és önmagunkért vállalt felelősségtudat?

Lukács László: Képesek vagyunk-e egyetértésre jutni azokban az erkölcsi alapértékekben, amelyek nélkül hosszú távon képtelen boldogulni akár országos, akár kontinentális szinten? Tud-e ebben segítségünkre lenni a kereszténység: meg tudja-e szólítani a kultúrájának romjain élő embert? A politikai szabadság és a nemzeti függetlenség önmagában még nem teremti meg és nem is garantálja ezt az értékrendet. A berlini fal leomlott, de mintha egyre több fal épülne nemcsak társadalmunkon belül, de Európa- és világszerte is: az igazságosságot és becsületességet felváltja a haszonlesés, a közjó szolgálatát az egyéni vagy csoportérdekek érvényesítése. Szent István kultúrát és a hitre alapozott erkölcsöt adott népének. Törvényekkel, tanítással nevelte őket, de ha kellett, a hatalom eszközeivel is megvédte a törvényes rendet. Tudta: az erős államhoz nemcsak katonai és gazdasági hatalom szükséges, hanem tagjainak összefogása, szolidaritása, egymást segítő közös akarata.

ÉM: Egyelőre mintha inkább távolodnánk a nemzeti összefogástól, attól, hogy egyéni és csoportérdekeket félretéve közös erővel próbáljunk boldogulni.

Lukács László: Mintha ma is igaz volna József Attila fájdalmas panasza: „Óh, én nem így képzeltem a rendet. / Lelkem nem ily honos./ Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, / aki alattomos.” Vele kérhetjük mi is: „Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet!”

ÉM/PR