Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.09.16. 14:51

Gázrobbanás Miskolcon: Szakértő bevonásával nyomoznak

Miskolc  - A rendőrség is vizsgálja a csütörtöki gázlobbanás okait, körülményeit – adtuk hírül pénteken az Észak-Magyarországban.

Miskolc  - A rendőrség is vizsgálja a csütörtöki gázlobbanás okait, körülményeit – adtuk hírül pénteken az Észak-Magyarországban. Dr. Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának vezetője pénteken ezt közleményben erősítette meg. „Lakossági bejelentés érkezett a Miskolci Rendőrkapitányságra szeptember 15-én, délelőtt 9 óra 45 perckor, hogy a Városház téren munkavégzés közben gázrobbanás történt. A robbanás során két munkás, egy 51 éves szendrői és egy 55 éves szikszói férfi súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett” – közölte az Észak-Magyarországgak a szóvivő.

„A hatóságok és szolgáltató szakembereinek több órás összehangolt munkájának köszönhetően a láng tovaterjedését sikerült megakadályozni és eloltani, megelőzve a további személyi sérüléseket, illetve nagyobb anyagi kárt. Az érintett területen 400 méter sugarú biztonsági zóna felállítására és a zónán belüli épületek kiürítésére került sor. A kiürítés során 700 fő kényszerült elhagyni az épületeket. A tüzet a tűzoltóság munkatársainak 13 óra 40 perckor sikerült eloltaniuk. A gyalogos forgalom és a villamos közlekedés, a szemle lefolytatása után 16 óra 30-kor állt csak helyre”, folytatta a szóvivő.

„A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az ügyben nyomozást rendelt el foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt. A nyomozás feladata tisztázni azt, hogy a munkavégzés során történt e foglalkozási szabályszegés, illetve amennyiben történt, úgy az okozati összefüggésben áll e a két munkás életveszélyes sérülésével. A szakértők bevonásával zajló vizsgálatnak mindemellett választ kell adni arra a kérdésre is, hogy az ügyben megvalósult e a közveszélyokozás bűncselekménye”, áll a főkapitányság közleményében.

ÉM


Gázrobbanás Miskolcon: Van kár, de az élet fontosabb

Miskolc - A kézzel fogható kárt a biztosító téríti meg, a forgalomkiesést az üzlettulajdonosok állják.

Gázrobbanás Miskolcon: Még mindig mesterséges kómában a sérültek

Miskolc - A belvárosi gázlobbanás két borsodi sérültjét géppel lélegeztetik és mesterséges kómában tartják.

A rendőrség vizsgálja a miskolci gázrobbanás körülményeit

Miskolc – Szeptember 15-én délelőtt Miskolc belvárosában gázrobbanás történt, melyben két munkás életveszélyesen megsérült. A rendőrség büntetőeljárást indított az eset körülményeinek tisztázására.

Gázrobbanás Miskolcon - Mit szól a balesethez?

Miskolc – A belvárosi gázrobbanás többeket is a helyszínen ért: volt, aki a boltból igyekezett haza, és volt olyan is, aki éppen dolgozott a detonáció idején.

Nézőpont: Tüzet szüntess!

Mostanában divat a rendőröket, tűzoltókat, katonákat azért köpködni, mert a nemzetgazdaság és a nyugdíjkassza stabilitását veszélyeztető módon van pofájuk negyven évesen nyugdíjba menni. Szendrei Péter jegyzete.

Gázrobbanás Miskolcon: Lángra lobban a kiömlő gáz

Miskolc – Két ember életveszélyesen megsérült, amikor lángok csaptak fel egy munkagödörből Miskolc belvárosában.

Gázrobbanás Miskolcon – Jelesre vizsgáztak a mentésben részt vevők

Miskolc – A katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a rendőrség, a mentők és a közterület-felügyelet bebizonyította, hogy összehangolt munkával képes a krízishelyzeteket kezelni – mondta Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a gázszivárgás megszüntetését követő sajtótájékoztatón, ahová a megyei kórházból érkezett.

Ötméteres lángoszlop a belvárosban

Miskolc – Három órán át égett a sérült vezetékszakaszból ömlő gáz.

Gázrobbanás Miskolcon: Létfontosságú volt a vízutánpótlás

Miskolc – A Miskolci Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság mindhárom egysége kinn volt a Városház téren, egy-egy fecskendővel dolgoztak, a vízutánpótlásról a saját tartálykocsijukon kívül a kazincbarcikai tűzoltóktól kapott vízszállító is gondoskodott – tudtuk meg Bódi Zoltántól, a tűzoltóság szóvivőjétől. A vízszállítókra azért volt szükség, mert a belvárosban annak ellenére ingadozó volt a víznyomás, hogy a tűzoltók két gerincvezetékre is rácsatlakoztak.

Gázrobbanás Miskolcon – Tigáz: Az ok még ismeretlen

Miskolc – Száraz Gábor, a Tigáz Zrt. sajtósa arról tájékoztatta az Észak-Magyarországot, hogy egyelőre nem tudni, mi okozta csütörtökön délelőtti balesetet, aminek pontos okát egy későbbi, alapos vizsgálatnak kell majd feltárnia. A Tigáz és alvállalkozójának egy-egy munkatársa előre ütemezett rekonstrukciós munkálatokat hajtott végre a munkagödörben, amikor a szivárgó gáz eddig ismeretlen okból belobbant.

Gázrobbanás a Városház téren

Miskolc – Gázrobbanás történt Miskolcon a Városház téren csütörtökön délelőtt. Helyszíni tudósításunk!


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!