Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.09.15. 16:24

MVK és a Mobilitási Hét

Miskolc - Az MVK Zrt. az idén sem maradhat ki a 2011. szeptember 16. és 22. között megrendezésre kerülő Mobilitási Hét rendezvénysorozatból, melynek témája: „Közlekedj ökosan.”

Miskolc - Az MVK Zrt. az idén sem maradhat ki a 2011. szeptember 16. és 22. között megrendezésre kerülő Mobilitási Hét rendezvénysorozatból, melynek témája: „Közlekedj ökosan.”

A programsorozat az eljutási versennyel veszi kezdetét szeptember 16-án reggel, amikor kiderül, hogy villamossal, autóbusszal, kerékpárral, futva, vagy személygépkocsival lehet-e gyorsabban eljutni a Diósgyőri Gimnáziumtól a Belvárosba, a Városház térre.

A Mobilitási Hét programjai közül nem hiányozhat az MVK Zrt. Nyílt napja sem. Idén szeptember 20-án, kedden várunk minden kedves érdeklődőt az MVK Zrt. központi telephelyére (Szondi György u.1. )14.00-tól 17.30-ig. Ebben az évben sok újdonsággal várjuk a telephelyre látogatókat, az eljutást ezúttal veterán Ikarus buszunkkal is segítjük az Erzsébet téri parkolóból 13. 45-kor. A helyszínen a kiállított járműveket meg lehet tekinteni, ki lehet próbálni.

Idén szavazhat is kedvenc MVK-s autóbuszára, típus vagy rendszám szerint és a legtöbb voksot kapott jármű biztosan ott lesz szeptember 20-án a kiállítottak között. A szavazatok szeptember 18-án éjfélig várjuk a [email protected] címre. Kérjük, az e-mail tárgya az alábbi legyen: „Kedvenc MVK-s autóbuszom”.

Ez alkalommal a Zöld Nyíl projekt kivitelezője is kiveszi a részét a kiállításból, mivel a kivitelezés során használt gépekből is nyújtunk egy kis ízelítőt. A programok között újdonság lesz a telephelyen a járműjavító csarnok csoportos látogatása, mely 14:30-kor kezdődik. Lesz még megállóhely felismerő verseny 15:30-tól, illetve a megállóhely bemondó verseny16 órától. Mivel nagy sikere volt a viszonylatjelző tábláknak a nyári nyílt napon is, most is lesz lehetőség a vásárlásra. A „Játssz a bérletedért” Zöld Nyíl nyereményjátékban is részt lehet még venni a helyszínen azoknak a diákoknak, akik 30 napos villamos bérletet szeretnének nyerni. Mindezen felül kibővített Zöld Nyíl fotó és MVK-s relikviák kiállítást is meg lehet tekinteni a nyílt napon.

A rendezvénysorozat az Autómentes Nappal, szeptember 22-én zárul. Ezen a napon lesz buszfestés (előzetesen meghirdetett rajzpályázaton nyertes iskoláknak), buszhúzó és kerékgurító verseny.

Az Autómentes Napon az MVK Zrt. járatain érvényes forgalmi engedéllyel egy család (maximum 2 felnőtt és 2 gyermek) ingyen utazhatnak.

Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!