Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.10.11. 07:32

AES: Csak a felszámolás maradt?

Miskolc - Három hónap csődvédelem alatt sem sikerült egyezségre jutni a hitelezőkkel.

Miskolc - Három hónap csődvédelem alatt sem sikerült egyezségre jutni a hitelezőkkel.Ezen a héten jár le a bertentei és tiszapalkonyai erőműveket tulajdonló AES Borsodi Energetikai Kft. kilencven napos csődvédelme, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság július 13-i végzésében adott meg a társaságnak. A jelek szerint azonban a határidő előtt nem jön létre egyezség a hitelezőkkel, így elkerülhetetlenné válhat a társaság felszámolása. Erre hívta fel a figyelmet október 7-i miskolci sajtótjékoztatóján Kovács Tibor tiszaújvárosi MSZP-s országgyűlési jépviselő is.

Nem versenyképesek

A berentei és a tiszapalkonyai erőműveket működtető társaság június elején mindkét áramtermelő egységét leállította. Az AES döntésének hátterében elsősorban a villamosenergia nagykereskedelmi árának hosszú távú csökkenése, a növekvő szén- és biomassza árak, valamint a szén-dioxid kibocsátási költségek növekedése áll, ezen tényezők jelentősen megnehezítették a versenyképes működést. A régebbi típusú széntüzelésű erőművek – mint megtudtuk – hasonló nehézségekkel küzdenek a környező országokban és a világ más területein is.

A két erőmű mintegy 200 dolgozóját – a tavasszal bejelentett csoportos létszámleépítés ellenére ugyan nem küldték el, ám a leállás óta eltelt időben nem kapták meg jogos fizetésüket sem.

Megvették volna

Bizakodásra adott okot a dolgozóknak, hogy még tavasszal a Civis Capital Ingatlanfejlesztő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. az erőművek, illetve az azokat működtető Borsodi Energetikai Kft. megvásárlására tett ajánlatot az AES-nek azzal az elhatározással, hogy tovább működteti a létesítményeket. Az akkori tájékoztatás szerint az AES és a Civis Capital szerződést is írt alá az ügyeltről, amelyet a Magyar Energia Hivatalnak, mint illetékes szabályozó hatóságnak jóvá kell hagynia. A jóváhagyás azonban – mint tudomásunkra jutott – mind a mai napig nem érkezett meg a hivataltól. Első körben 40 nap állt rendelkezésre az adásvételi tudomásulvételére (vagy elutasítására), ám a MEH az új tulajdonosoktól való újabb adatok bekérésére hivatkozva további 30 nappal meghosszabbította a folyamatot.

Közben a potenciális új tulajdonossal együtt csődegyezségre tettek kísérletet, ám ez – többek között a hiányzó energiavitali jóváhagyás miatt – kudarcba fulladt. Miután a hitelezők elutasították a csődegyezségi javaslatot, a kijelölt vagyonfelügyelő – a budapesti BIS Csődgondnok és Tanácsadó Zrt. – köteles a bírósághoz benyújtani a sikertelenül végződő csődegyezség eredményét, ezt követően a bíróság hivatalból kénytelen elrendeli a társaság felszámolását.

Megkaphatják fizetésüket

A tovább ügymenet szerint a felszámolás elrendelésekor kineveznek egy felszámolóbiztost, aki a társaság vagyonának felhasználásával megkísérli a tartozások rendezését, első között az elmaradt dolgozói bérek kifizetését. A felszámoló az eljárás keretében lehetősége az elmaradt fizetések egy részének biztzosítására a bérgarancia alaptól is kérhet segítséget, így arra azért némi esély mutatkozik, hogy valamenyi pénzhez juthassanak a dolgozók. Azt azonban nem lehet tudni, hogy akad-e olyan befektető, aki megvásárolva a vagyon ismét működtetni akarja a két erőművet.

Jöttek a veszteséges esztendők

Az AES Borsodi Energetikai Kft. 1996-ban vásárolta meg az államtól a tiszapalkonyai és a berentei erőművet. Előbbi szénnel, utóbbi biomassza elégetésével termel áramot. A közzé tett adatok szerint a társaság 2007-ban 468 millió forintos üzemi veszteség mellett kicvsivel több mint 1 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el. A következő évben azonban az üzemi veszteség és az adózás utáni veszteség is meghaladta a 2 milliárd forintot, míg 2009-ben az üzemi eredmény -1,2 milliárd, az adózás utáni eredmény pedig -1,6 milliárd forint volt.

ÉM-SZB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!