Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.10.27. 15:39

Újgyőri főtér: Kevésnek bizonyult az egy sáv

Miskolc, Diósgyőr - Hétfőre átépítik az Újgyőri főteret, Diósgyőr irányába újra két sávban haladhatunk.

Miskolc, Diósgyőr - Hétfőre átépítik az Újgyőri főteret, Diósgyőr irányába újra két sávban haladhatunk.

Elkezdődött az Újgyőri főtér átalakítása, a tervek szerint október 31-ére, azaz hétfőre el is készül. Az átadás után a körforgalomból ismét két sáv vezet majd Diósgyőr felé. Mint arról már többször írtunk, a problémát az okozta, hogy a Zöld Nyíl villamosprojekt az Újgyőri főtér forgalmi rendjének változását is magával hozta, de a gyakorlatban az eredeti elképzelések nem váltak be, ugyanis a nyugati irányba haladó egy sáv kevésnek bizonyult, a gépkocsik csak több perces várakozás után tudtak áthaladni a téren.

Hat variáció

Az átalakítással kapcsolatban sajtótájékoztatót tartott a helyszínen Borsos Attila, az MVK Zrt. vezérigazgatója, aki azt hangsúlyozta: a Zöld Nyíl projekt a közösségi közlekedést részesíti előnyben, tehát a cél az, hogy a beruházás végén azok számára alakuljon ki jobb helyzet, akik a tömegközlekedésben vesznek részt. Az Újgyőri főtér áttervezését főleg az indokolta, hogy a naponta itt áthaladó 14-15 ezer gyalogos nem tudott biztonságosan átkelni az úton. A régi villamosmegállót pedig azért kellett elbontani, mert azokról az alacsony padlós járművekre nem lehetett volna balesetveszély nélkül felszállni.

A Zöld Nyíl projektigazgatója és a kivitelező megbízott egy tervező céget, a Novia Kft.-t, hogy tervezze meg a tér átalakítását. A cég miskolci, tehát mérnökei ismerték a helyi viszonyokat, emelte ki a vezérigazgató. A cég hat tervezetet készített el, melyeket 2010 júniusában a projektirányító bizottság értékelt, és egyet kiválasztott. 2011 decemberében az új bizottság is megtárgyalta a variációkat, mert aggályosnak tartotta a korábban kiválasztottat, majd arra kérte a tervező céget, hogy alakítsák át a terveket. Ezeket egy független mérnökcsapat is látta, akiknek egy német szoftver is segített a szimuláció elkészítésében. Végül februárban elfogadták az új tervet, és határidőre, azaz szeptemberre át is adták az átépített teret a fogalomnak.

Új terv kellett

A vezérigazgató jelezte: a gyakorlatban azonban nem működtek jól az elképzelések, ezért megoldást kellett keresni a problémákra. A kivitelező és a tervező cég készített egy korrekciós tervet, ennek alapján bővítik most az egy sávot kettőre. Az elmúlt napokban forgalomszámlálás történt a téren, amiből kiderült, hogy csúcsforgalomban 34 jármű torlódott föl a Győri kapu irányából, melyek négy perc alatt jutottak át a körforgalmon. A város felé haladó irányban hasonló eredményre jutottak, összegezte a vezérigazgató.

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!