Borsod-Abaúj-Zemplén

2012.09.11. 16:35

Megerősítené Miskolcot

Miskolc - Megalakulóban a TDM, most jelentős ütemben kell a taglétszámot növelni.

Miskolc - Megalakulóban a TDM, most jelentős ütemben kell a taglétszámot növelni.

Nagy Júlia, a Tokaji TDM vezetője lett az újonnan alakult Miskolci Idegenforgalmi Marketing (MIDMAR) Nonprofit Kft. vezetője. Arra kapott megbízatást, hogy létrehozza Miskolcon a TDM-et. (A TDM – turisztikai desztinációs menedzsment – szervezet feladata a turisztikai intézményrendszer átalakítása, célja, hogy fenntartható, versenyképes turizmust hozzon létre, működtessen.)

A TDM-et regisztrálni kell a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, ha ez megtörtént, akkor pályázatot nyújthat be a fejlesztésre, működtetésre. A pályázat benyújtási határideje október 15-e. Van esély arra, hogy addig sikerül regisztrálni a TDM-et?

Nagy Júlia: Nagyon drukkolunk. Már a közgyűlést követő napon kiküldtük kétszáz, a turisztikához kapcsolódó szervezethez a bemutatkozó levelet, és a kérdőívet, hogy megtudjuk, mire lenne igényük. Ahhoz, hogy a TDM megalakulhasson, a településen belül a szolgáltatók 25 százalékának, a vendéglátóhelyek 10 százalékának kellene tagnak lennie, ez azt jelenti, hogy jelentős ütemben kell a taglétszámot növelni.

2009-ben már tett az akkori városvezetés kezdeményezést a TDM megalakítására, akkor 84 tagja volt a szervezetet megalakítani hivatott egyesületnek. Az újonnan alakult önkormányzat felbontotta vele a szerződést. Hogy látja, nehezítheti ez a tény az akkori tagok visszatoborzását?

Nagy Júlia: Remélem, az ambivalens helyzet ellenére is sikerül összefogást elérni a pályázatért, és a következő évek terveinek megvalósításáért. Tokajban 180 taggal működtünk, mindenkivel személyes jó viszonyom volt, szeretném itt is elérni, hogy folyamatos, interaktív legyen a viszony.

Nem vesztett a város túl sok időt?

Nagy Júlia: Olyan szempontból, hogy eddig volt két pályázat, amin indulhatott volna, talán igen, de szakmailag nem. Bízom abban, hogy a rutinom sokat segít: Tokajban felépítettem egy TDM szervezetet, s tudom, hogyan kell elkerülni azokat a tévutakat, amikbe annak idején mi belefutottunk. Így gyorsítható a folyamat.

Az előző TDM már nyert 44 millió forintot, amit a szerződés felbontásával elvesztett a város. Az ellenzék szerint most kizárt, hogy ennyit lehessen nyerni: 170 millióra nyolc TDM pályázhat.

Nagy Júlia: Szerintem megvan az esély rá, hogy 50 milliót nyerjünk, nem biztos, hogy mindenki pályázik. Csak a Tokaji TDM példáját említem, szintén pályázhatna, de nem fog. Sokan már túl vannak rajta, és már a feladatok megvalósításánál tartanak.

A szerződésbontás elleni érvként hangzott el annak idején az is, hogy nem jó ötlet, ha az önkormányzat hozza létre az új TDM-et, hiszen az EU csak az alulról jövő kezdeményezést támogatja.

Nagy Júlia: Az unió nem azt nézi, hogy ki hozta létre a szervezetet. Nem lehet elvárni egyetlen szolgáltatótól sem, hogy TDM-et alakítson. Azok működnek, ahol az önkormányzat képes felvállalni a munkaszervezet finanszírozását. Inkább az a lényeg, hogy a döntéshozatal során alulról építkezzen a TDM. Miskolcon a most létrejött nonprofit kft. szervezi a TDM-et, ez a miskolci önkormányzatból, a Miskolci Holding Zrt.-ből és a a Miskolci Térségi Turisztikai Egyesületből áll, ez utóbbi bír a többségi részesedéssel, 51 százalékkal. Nem én fogom megmondani, hogy hogyan működjön a TDM. Én a munkaszervezet vezetőjeként végrehajtó vagyok: a tagok előadják az ötleteiket, az ő elképzelésüktől függ, hogy mire pályázzon, mit fejlesszen a szervezet.

Október 15-éig el kell készülnie a szakmai programnak. Ki fogja megírni?

Nagy Júlia: Szeretném én összeállítani, de legalább koordinálni, viszont mindezt nagyrészt a turisztikai szolgáltatók elképzelése alapján.

Rövid idő alatt kell meggyőznie a turisztikai szolgáltatókat, hogy csatlakozzanak a TDM-hez. Miért éri meg nekik?

Nagy Júlia: Mindnyájukon múlik, hogy a közösségi turisztika fejlesztése érdekében hajlandók-e a múltat félretenni, s le tudunk-e hívni támogatást: ehhez szükség van az összefogásra. Az lenne jó, ha a szolgáltató maga jönne rá, előbb-utóbb érdemes csatlakozni. Ha most alacsonyabb taglétszámmal indulunk is el, később többen látják majd, hogy sok mindenhez kedvezménnyel juthatnak hozzá, például képzésekhez, tanulmányutakhoz, a közös infrastruktúrafejlesztéshez. Ehhez az kell, hogy mi magunk is sok mindent mutassunk, folyamatosan meg kell kínálni a tagokat a lehetőségekkel. Azt azonban hangsúlyozni szeretném, hogy a TDM nem a pályázatért van, hanem a szolgáltatókért, a város összehangolt turizmusfejlesztéséért.

A tokaji TDM-et sikeressé tette. Miért döntött úgy, hogy pályázik a miskolci létrehozására?

Nagy Júlia: Miskolci születésű vagyok, itt jártam, és tanítottam is az egyetemen. Emellett tudom, hogy a tokaji, a zempléni TDM akkor tud továbbfejlődni, ha a szomszédos TDM-ek jól működnek. Ahhoz hogy Tokaj erős legyen, Miskolcnak is erősnek kell lennie. Ezért is döntöttem, úgy, hogy megpróbálom megerősíteni.

Hajdu Mariann

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!