Tiszavasvári - Időközi polgármester-választást tartanak szeptember 16-án Tiszavasváriban, mivel a korábbi városvezető országgyűlési képviselő lett, s a két tisztség összeférhetetlen egymással.
Mátészalka - A választás tétje: Magyarország jövője! – hangsúlyozta pénteki, Mátészalkán tartott sajtótájékoztatóján Kovács Sándor, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője.
Nyíregyháza - Néhány nappal ezelőtt ismertette az MSZP-Párbeszéd szövetség nyugdíjasokat érintő programját Csabai Lászlóné országgyűlési képviselőjelölt, akinek kijelentéseire csütörtökön Csók István, a Fidesz nyíregyházi szervezetének alelnöke sajtótájék
Nyíregyháza - A választáson induló pártok határolódjanak el a személyeskedő kampánytól – jelentette ki sajtótájékoztatóján Andó Károly a Fidesz nyíregyházi alelnöke.
Nyíregyháza - Nyíregyháza és Nyírbátor között is épülhet kerékpárút, s a jövőben a Felső-Tisza-vidékről szintúgy leágazik majd egy szakasz, árulta el dr. Simon Miklós.
Nyírbátor – Túl vagyunk az ország történetének legsikeresebb nemzeti konzultációján. Bár még tart a feldolgozás, kijelenthető, hogy a résztvevők elsöprő többsége nemet mondott a Soros-tervre. Országszerte több mint 2,3 millió választó mondta el a vélemény