Kisvárda - Minden iskolatípusból maradnak ki, morzsolódnak le diákok. A következő években tíz százalék alá kell csökkenteni az iskolai lemorzsolódás mértékét, az uniós ajánlást itthon is érdemes megfogadni, ugyanis itthon országos szinten 30 százalékos ez
Mátészalka - Az agrárszakképzés átalakításáról és jövőjéről beszélt pénteken délelőtt Mátészalkán Román István, a Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára.
Budapest, 2012. augusztus 27., hétfő (MTI) - Idén legalább 5.000 diákot érint az új, több gyakorlati órával induló szakiskolai képzés, amelynek bevezetése ugyanakkor csak 2013-tól lesz kötelező az intézmények számára, míg a szakközépiskolai oktatásban is
A debreceni Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola szombat este tartotta szalagavató ünnepségét, mely alkalmával hét osztály diákjainak tűzték fel a tanulmányaik befejezését jelképező szalagot.