Debrecen hírei

2012.10.19. 15:55

DVSC–DVTK: keleti klasszikus, újratöltve

Labdarúgás - Jó hangulatú, klasszikus keleti rangadóra van kilátás vasárnap 16.30-tól, amikor a Loki a DVTK együttesét fogadja az Oláh Gábor utcán. Információink szerint a találkozó nem csak a hajdúsági szurkolókat mozgatja majd meg, de a borsodiak fanatikusai is szép számban képviseltetik magukat: a vendégeknek fenntartott szektorba 1100 nézőt várnak a hajdúsági rendezők.

Labdarúgás - Jó hangulatú, klasszikus keleti rangadóra van kilátás vasárnap 16.30-tól, amikor a Loki a DVTK együttesét fogadja az Oláh Gábor utcán. Információink szerint a találkozó nem csak a hajdúsági szurkolókat mozgatja majd meg, de a borsodiak fanatikusai is szép számban képviseltetik magukat: a vendégeknek fenntartott szektorba 1100 nézőt várnak a hajdúsági rendezők.

[poll id="255"]

A szomszédvárak találkozása mellett az is pikantériát adhatna a találkozónak, hogy a Debrecenből kurtán-furcsán távozott támadó, Rudolf Gergely a Diósgyőrt erősíti manapság, ám a csatár sérülés miatt még mindig nem állhat Sisa Tibor rendelkezésére.

Mindegy, jön-e

– Igazság szerint nem foglalkozom vele, hogy jön-e Rudolf vagy sem, nekünk mindenképpen le kell győznünk a miskolciakat – szögezte le a Loki jobbhátvédje, Bernáth Csaba. – Hullajtottunk már el pontokat az ősszel, ezúttal ezt nem engedhetjük meg magunknak hazai pályán! Biztos vagyok benne, hogy kitűnő hangulatú rangadó elé nézünk, a ráhangolódással tehát nem lesz gondja egyik csapat játékosainak sem. Nagy elánnal, az első perctől kezdve úgy kell futballoznunk, hogy a vendégek érezzék, itt nem sok jóra számíthatnak. Ha hozzuk azt, amit tudunk, be fogjuk gyűjteni a három pontot. Ebben nagy segítségünkre lehet kitűnő szurkolótáborunk biztatása – nyilatkozta Bernáth.

Jobb a Loki

A védőtől azt is megkérdeztük, személy szerint milyen csapatnak tartja a DVTK-t. – Véleményem szerint a Diósgyőr egy formálódó gárda, képes kiemelkedő teljesítményre is, de mintha még nem álltak volna össze teljesen a Sisa-tanítványok. A képességeket tekintve a Debrecen a jobb csapat, de ez semmit nem ér, ha a játéktéren nem tudjuk érvényre juttatni. Azonban bízom benne, hogy meg fogjuk nyerni ezt a nagyon fontos mérkőzést – fogalmazott a labdarúgó. A hátvéd elmondta, sok Loki–Diósgyőr meccsen szerepelt már, de a legkedvesebb élménye a 2009-es miskolci találkozó, ahol a 3–2-es DVSC-siker a bajnoki aranyat is jelentette a cívisvárosiak számára. HBN-TN

Nem árt tudni...

A debreceni rendőrkapitányság ideiglenes forgalomkorlátozást rendel el október 21-én 14.30 órától előreláthatólag 20 óráig Debrecenben:

- A Nagyerdei körúton a Martinovics utca kereszteződésétől a Hadházi út kereszteződéséig minden jármű, illetve gyalogos forgalom tilos..

- A Hadházi úton a Martinovics utca kereszteződésétől a Baksay Sándor utca kereszteződéséig minden jármű, illetve gyalogos forgalom tilos.

- A Baksay Sándor utcán a Pattantyús utca kereszteződésétől a Hadházi út kereszteződéséig minden jármű, illetve gyalogos forgalom tilos. A lezárt területekre csak a külön engedéllyel rendelkező, illetve a vendégszurkolói gépjárművek hajthatnak be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!